Nagyvilág

Holtan találták azt a szökött katonát, aki több közszereplőt is megfenyegetett Belgiumban

JOHN THYS / AFP
JOHN THYS / AFP
A szélsőjobboldali nézeteket valló Jürgen Conings után május közepén indult hajtóvadászat.

Megtalálták annak a felfegyverkezett, szökött katonának a holttestét, aki még tavasszal több belga közszereplőt, köztük egy virológust is megfenyegetett – közölte vasárnap a Brussels Times hírportál. Jürgen Conings maradványaira a Hoge Kempen Nemzeti Parkban találtak rá, nem messze onnan, ahol belga, holland és német biztonsági erők próbáltak a nyomára bukkanni egy hajtóvadászat során.

Coningsot május közepén kezdték el keresni, azután, hogy eltűnt otthonából és azt üzente, élve nem találnak rá. A szélsőséges jobboldali nézeteket valló férfi több közéleti szereplőt, köztük Belgium legismertebb virológusát, Marc Van Ranstot is megfenyegette. Conings sokéves tapasztalattal rendelkező mesterlövész volt, aki a délszláv háborúban, Libanonban, Afganisztánban és Irakban is hajtott különböző bevetésekben vett részt. Agresszív szélsőséges nézeteiről ismert, szerepel a belga állam fenyegetéselhárítási listáján.

A katona az eltűnése előtt fegyvereket, köztük gépfegyvert, pisztolyt és rakétavetőt vett magához, amelyeket abból a laktanyából szerzett be, ahol szolgált. Autóját, benne a legveszélyesebb fegyverekkel, megtalálták, de nem lehetett kizárni annak lehetőségét, hogy a férfinál maradtak fegyverek.

A híradások szerint Coningsot egy közeli település polgármestere és több biciklis fedezte fel vasárnap reggel, amikor rothadó szagra lettek figyelmesek és rögtön értesítették a hatóságokat. A Brussels Times azt írja, hogy Conings halálát hivatalosan még nem erősítették meg, de az ügyészség közleménye szerint minden jel arra mutat, hogy a megtalált holttest az övé volt, és a katona fegyverrel vetett véget az életének.

A Conings által megfenyegetett virológus a hír hallatán részvétét fejezte ki a katona családjának és gyerekeinek, mert, mint írta, ők egy családtagot, apát és barátot veszítettek el. Van Ranst, aki a fenyegetés óta egyedül lakott egy védett házban lakott és akinek éppen ma van a születésnapja, hozzátette, hogy valószínűleg a saját fia az, aki most a legjobban megkönnyebbült.

A férfi eltűnése, továbbá az a tény, hogy valóságos fegyverarzenált ellenőrzés nélkül eltulajdonított, politikai vitákat váltott ki Belgiumban. Alexander de Croo szövetségi kormányfő még májusban hangsúlyozta, hogy a honvédelmi belső ellenőrzési szabályokat, amilyen hamar csak lehet, meg kell szigorítani. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy potenciálisan veszélyesnek tartott személy szabadon hozzáférhet fegyverekhez.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik