Nagyvilág

Motorcsónakról zaklatták a szivárványzászlós családot, kigyulladt a csónakjuk, a család kimentette őket

A washingtoni Mózes-tavon kigyulladt egy motorcsónak azt követően, hogy utasai egy másik, szivárványszínű zászlóval felszerelt csónak körül körözve homofób ordibálással zaklattak az azon utazókat.

A magát transzneműként és queerként definiáló @retro_ushi_ nevű felhasználó a Twitteren azt írta, a családját gyalázó három ember hajója szó szerint felrobbant, amiben ő a karma megnyilvánulását látja. Szerinte a zaklatóik annyira durva tempóban köröztek körülöttük, hogy ezzel kinyírták a saját motorjukat.

Az esetről közzétett videón az látszik, hogy a zaklatók csónakjában ülő nő a középső ujját mutatja a szivárványzászlós társaságnak, majd a következő képen már mindhárman a vízben vannak. Állítólag égési sérüléseket szenvedtek, segítségért kiáltoztak, sőt @retro_ushi_ szerint a csónak vezetője jól láthatóan a nadrágjába is belecsinált.

A meleg büszkeséget hirdető család haladéktalanul kisegítette a vízből pórul járt inzultálóikat, akiknek járműve teljesen kiégett, mire megérkeztek a vízirendőrök.

Az egyik kommentelő tudni szerette volna, hogyan zajlott a beszélgetés, miután mindannyian egy fedélzetre kerültek, amire @retro_ushi_  így felelt: „Arra a sikoltozásra és sírásra gondolsz, amit az áldozatok csapnak, amikor egy eldobott szikla visszapattan rájuk?” Hozzátette, a megsérült, „hisztérikusan visító” társaság nem köszönte meg a segítségüket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik