Nagyvilág

Romániában 24 órán belül kilövik az agresszív, visszaeső medvéket

A fokozatosság elvét követik majd, de a medvék egyértelműen túlszaporodtak.

A kormány sürgősségi rendelettel teszi lehetővé, hogy az emberekre veszélyes, agresszív medvéket az engedély kérésétől számított 24 órán belül kilőjék – idézte a környezetvédelmi minisztert a Maszol. Tánczos Barna a Digi24-nek beszélt arról, hogy mára a romániai medvék „minden kétséget kizáróan” túlszaporodtak.

Nem azért okoznak egyre gyakrabban kárt a gazdaságokban, mert az ember kiszorította őket a természetes élőhelyükről. Szerinte nem bizonyítható, hogy az elmúlt öt évben azért nőtt tízszeresére a medvetámadások száma, mert tízszeresére nőtt a letarolt erdő területe, a kitermelt fa mennyisége.

Kapcsolódó
Éhes medvék szállták meg Tusnádfürdőt
Panzióba és üzletbe is betörtek.

A medvék emberi beavatkozás nélkül természetesen szaporodnak. Csúcsragadozóként nagyon jól érzik magukat a romániai erdőkben.  Öt év alatt mintegy ezer medvetámadásról érkezett bejelentés, több ezer háziállatot pusztítottak el a nagyvadak – tette hozzá.

Kapcsolódó
Nem szaladgálhatnának medvék az iskolaudvarokon
Nagyjából háromezerrel több medve él Romániában az ideális egyedszámhoz képest.

A fokozatosság elvét követik

Eddig a határozott fellépést korlátozták a jogszabályok, ezért a törvényt úgy módosítanák, hogy azonnal beavatkozhassanak az emberi élet védelmében. Ha egy medve gondot okoz, a jelzéstől számított 24 órán belül helyszínre megy egy csendőrökből, vadászokból álló csoport.

A fokozatosság elvét követve járnak el. Ha a medve először jár az adott településen, akkor elkergetik. Ha visszatérő vendég, elaltatják és más vidékre szállítják. Ha emberre veszélyes, támad és agresszív, akkor kilövik – részletezte az eljárási rendet Tánczos Barna. Ez a jelenlegi törvény alapján akár több hónapig is eltarthatna.

A miniszter azt mondta, júliusban módosítják a törvényt, jelenleg a szakembereik a tervezeten dolgoznak, amely várhatóan jövő héten ölt végső formát.

Nem hajtóvadászatot akarunk indítani a medvék ellen, csak az azonnali veszély elhárítását lehetővé tevő beavatkozást akarjuk szabályozni

– hangsúlyozta Tánczos Barna. Legutóbb egy népszerű Prahova megyei üdülőhely, Azuga mellett egy erdőben kocogó 39 éves férfit ölt meg a medve. Csak abban a megyében idén az volt a negyedik medvetámadás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik