Nagyvilág

Kémkedés miatt kapott súlyos bírságot az Ikea Franciaországban

A francia igazságszolgáltatás egymillió eurós (352 millió forintos) pénzbírsággal sújtotta az Ikea francia leányvállalatát kedden, és két év felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 50 ezer euró (17,6 millió forint) megfizetésére ítélte a cég egyik volt vezérigazgatóját. A vád szerint a vállalat több száz alkalmazottja után kémkedett 2009 és 2012 között.

A versailles-i büntetőbíróság a vádlottakat bűnösnek találta titoksértésben, illetéktelen módon megszerzett személyes adatok birtoklásában, de kevésbé súlyos büntetést mért rájuk, mint azt az ügyészség követelte, amely szerint tömeges megfigyelés történt.

Az ügyészség kétmillió eurós pénzbírságot kért a vállalatra, és az egyik volt vezérigazgató, Jean-Louis Baillot bebörtönzését követelte. Az egykori vezérigazgatót végül két év felfüggesztett börtönbüntetésre és 50 ezer euró (17,6 millió forint) pénzbírság megfizetésére ítélték, és több vádpont alól felmentették.

2012-ben derült fény arra, hogy az Ikea módszeresen megfigyeltette alkalmazottjait és ügyfeleit. A vállalat vezetői a dolgozók esetleges korábbi priuszáról, továbbá életmódjáról és vagyonáról is szereztek információkat az Eirpace nevű üzleti tanácsadó cégen keresztül.

A kéthetes eljárás során Baillot, aki 1996 és 2002 között állt a cég élén, következetesen tagadta, hogy elrendelte volna az alkalmazottak megfigyelését. Baillot ügyvédje elmondta, hogy védence megrökönyödéssel fogadta a döntést, és fontolgatják a fellebbezést. A férfi utódját, az Ikea francia leányvállalatát 2010 és 2015 között irányító Stefan Vanoverbekét felmentették, mivel nem találtak ellene bizonyítékot.

A rendszert Jean-François Paris, a franciaországi Ikea 2002 és 2012 közötti biztonsági igazgatója működtette. Paris-t 18 hónapos, felfüggesztett börtönbüntetésre és 10 ezer eurós (több mint 3,5 millió forintos) pénzbírságra ítélték.

Az Ikea üzleteinek túlnyomó többségét felügyelő Ingka Group egyik szóvivője közleményében jelezte: a társaság „nagyon komolyan veszi az alkalmazottak és az ügyfelek adatainak védelmét”. Hozzátette: a csoport részletesen megvizsgálja a bírósági döntést, és eldönti, hogy szükség van-e további intézkedésekre.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik