Nagyvilág europoli

Kötelezettségszegési eljárás indul a Klubrádió ügyében

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Az Európai Bizottság szerint uniós jogot sértett a Médiatanács.

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormány ellen. A Momentum Mozgalom közleményben tudatta, hogy a döntés európai parlamenti képviselője, Donáth Anna jelzései alapján született meg, aki a Magyar Újságírók Szövetségével közösen nyújtott be panaszt tavaly szeptemberben, majd Donáth idén márciusban levélben jelezte, hogy a kizárólag fideszesekkel feltöltött Médiatanács a sajtószabadság megvédése helyett elhallgattatta az egyik utolsó, független, magyar médiumot.

Az Európai Bizottság indoklása szerint a Médiatanács erősen megkérdőjelezhető indokok alapján utasította el a Klubrádió frekvencia-használati kérelmét. A frekvenciákra vonatkozó eljárásokat az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex szabályozza, alapelvként meghatározva az arányosságot és a megkülönböztetésmentességet.

A testület szerint a Médiatanács határozatai a Klubrádióról aránytalanok és átláthatatlanok voltak, tehát sértik az uniós jogot.

Az Európai Bizottság szerint a magyar médiatörvényt a konkrét esetben diszkriminatívan alkalmazták, ezért első körben felszólító levelet küld a magyar kormánynak, amely két hónapot kap arra, hogy válaszoljon a kifogásolt problémákra.

Donáth Anna az Európai Bizottság döntését üdvözölte, jelezte, nem állnak meg, tovább küzdenek a független magyar médiáért. Az EP-képviselő korábban kezdeményezte, hogy az Európai Bizottság azt is vizsgálja ki, milyen szerepet játszottak az uniós források a magyar médiapiac teljes átalakításában.

Kapcsolódó
Donáth Anna a Klubrádióról: EU-s pénzek elsikkasztásával nyomta el a független sajtót a NER
Az EP-képviselő ezért kezdeményezi az EU-s jogállamisági mechanizmus elindítását.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik