Nagyvilág

A túl sok szexuális erőszak miatt felajánlotta lemondását egy német bíboros

PETER KNEFFEL / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
PETER KNEFFEL / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Felajánlotta lemondását Ferenc pápának Reinhard Marx bíboros, München-Freising egyházmegye érseke, a legtekintélyesebb német katolikus vezetők között számon tartott pap az egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaélések feldolgozásának kudarcával indokolta pénteken bejelentett döntését.

A német katolikus püspöki konferencia (DBK) korábbi elnöke müncheni sajtótájékoztatóján elmondta, hogy május 21-én levelet küldött a pápának, majd beszélt vele telefonon és e-maileztek is lemondása ügyéről.

A pápa hozzájárult ahhoz, hogy nyilvánosságra hozza a levelet és nyilatkozzon a sajtónak. Felmentési kérelmét még nem bírálta el, így egyelőre továbbra is ellátja feladatait – mondta Reinhard Marx.

Az egyházmegye honlapján megjelentetett levelében kifejtette, hogy az egyház sok rossz döntés és adminisztratív hiba, valamint intézményes, illetve rendszerszintű kudarc miatt holtpontra jutott a szexuális visszaélések katasztrófájának kezelésében.

Kiemelte: egyesek nem akarják tudomásul venni, hogy maga az egyházi intézményrendszer is felelős a történtekért, és így ellenállnak a megújulásról és a reformról kezdeményezett párbeszédnek.

Mint írta, lemondásával lehetőséget kíván teremteni egy új kezdetre. Reinhard Marx 2018 szeptemberében még a püspöki konferencia elnökeként bocsánatot kért a német katolikus egyházban történt gyermekbántalmazásokért.

A gyermekek és fiatalkorúak sérelmére az egyház férfi tagjai által a második világháború óta elkövetett szexuális visszaélésekről készített tanulmány megállapításait értékelve kijelentette: szégyelli magát azért, hogy az egyház szemet hunyt a bűncselekmények felett és eltussolta őket, és bocsánatot kér ezért a kudarcért és az áldozatoknak okozott fájdalomért.

Mint mondta, az egyházi intézményrendszer, a püspökök és a papok védelmében túl sokáig nem vettek tudomást a gyermekek és fiatalkorúak elleni szexuális zaklatásokról, és tétlenül nézték olyan hatalmi szerkezetek kialakulását, amely kedvez az erőszaknak és a visszaéléseknek.

Azonban a DBK megbízásából elkészített tanulmány fordulópont az egyház történetében, és nem csak Németországban

– hangsúlyozta Reinhard Marx a testület 2018 szeptemberében Fuldában tartott tanácskozásán. Jelezte, hogy szerkezeti változások következhetnek az egyházi intézményrendszerben.

Reinhard Marx csaknem három évvel a tanulmány megjelenése után bejelentett lemondási szándéka jelzi, hogy szerinte mégsem történt fordulat és elmaradtak a változások.

A tanulmány megállapításai szerint 1946 és 2014 között 1670 pap 3677 gyermek- vagy fiatalkorú áldozatot bántalmazott. Az adatok a becslések alsó határát jelzik, azt jelentik, hogy az elkövetők és az áldozatok száma biztosan nem alacsonyabb, és lehet, hogy jóval nagyobb.

Az áldozatok jellemzően 13 éven alattiak, csaknem kétharmaduk fiú, többségük sérelmére sorozatosan, általában 15 hónapot meghaladó időn keresztül követtek el szexuális visszaéléseket egyházi személyek, jellemzően 30 éven feletti emberek. A bűncselekmények helyszíne általában az elkövető magán-, vagy szolgálati lakása volt.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik