Nagyvilág

Görögország elkezdte beoltani a menekülttáborok lakóit is

Manolis Lagoutaris / AFP
Manolis Lagoutaris / AFP

Görögország megkezdte a menekülttáborok lakóinak beoltását a koronavírus ellen Leszboszon, Híoszon és Számoszon – közölte Anasztasziosz Kacisz egészségügyi illetékes csütörtökön.

A menekültek a Johnson & Johnson egydózisú vakcináját kapják – tette hozzá a tisztségviselő.

Elmondta: megfelelő mennyiségű oltóanyag és személyzet áll rendelkezésre, és a hangulat kedvező.

Hosszú út vár ránk, de reméljük, minden jól alakul majd

– bizakodott.

Nikosz Babakosz, a leszboszi tábor vezetője tájékoztatott: az oltásra a létesítményben kerül sor annak érdekében, hogy ne terheljék a sziget egészségügyi hatóságait. Megjegyezte: szeretnének annyi embert beoltani, amennyit csak lehet.

A táborok lakóinak eddig 15 százaléka jelezte, hogy szeretné megkapni a koronavírus elleni vakcinát. Körülbelül 30 százalékuk esett már át a fertőzésen – mondta el Manosz Logotetisz migrációs minisztérium tisztségviselője egy helyi hírügynökségnek.

A 11 milliós Görögország lakosságának több mint 35 százaléka kapta meg már a koronavírus elleni oltás legalább egy adagját – közölte az athéni kormány csütörtökön.

Az országban januárban kezdődött az oltási kampány. Jogvédő csoportok sokat bírálták a görög kormányt, mert szerintük lassú volt a menedékkérők beoltásában. Aláhúzták: a migránsok fokozott kockázatnak vannak kitéve a túlzsúfolt táborokban, ahol nem megfelelőek a higiéniai viszonyok, és lehetetlen a távolságtartás.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint az égei-tengeri görög szigeteken mintegy 12 100 menedékkérő él, közülük 9400 menekülttáborokban lakik.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik