Nagyvilág europoli

Hét országban már működik az uniós vakcinaútlevél rendszere

Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP
Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP

Noha július elsejétől lehetne szabadon utazni az Európai Unióban az új uniós vakcinaigazolvánnyal, az Európai Bizottság közlése szerint hét országban már a rendelet hatálybalépése előtt is lehet használni az okmányokat, írja a napi.hu.

A portál emlékeztet, hogy május közepén született meg a megállapodás a tagállamok között a szabad utazás feltételeiről. Az okmány ennek értelmében tartalmazza az oltással, tesztelésekkel és a betegségből felépüléssel kapcsolatos információkat. Az igazolvány ingyenesen elérhető lesz digitális vagy papírformátumban, és az uniós polgárok akkor kaphatják majd meg az igazolványt, ha a három elem közül legalább az egyikkel rendelkeznek.

Kapcsolódó
Elfogadták az európai vakcinaútlevélről szóló jogszabálytervezetet
A tagállamokra bízzá, hogy melyik nem uniós vakcinát és milyen módon ismernek el a vakcinaútlevél részeként.

Az uniós tanúsítvány egyelőre csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinák esetében biztosítja a szabad utazás ilehetőséget, a Szputnyik és a Sinopharm vakcina esetében a tagállamokra bízták a döntést.

A rendszert május 10. óta már 22 tagállam sikeresen tesztelte, és a sikeres tesztelés után a tagállamok elkezdhetik használni a rendszert önkéntes alapon.

Hét EU-s tagállam – Bulgária, Csehország, Dánia, Németország, Görögország, Horvátország és Lengyelország – döntött úgy, hogy keddtől elkezdik alkalmazni az uniós beléptetőrendszert és elkezdik kiadni az EU-tanúsítványokat. 

Magyarország az Európai Bizottság honlapja szerint még a tesztelési fázisban tart.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik