Vélemény

EP-elnök: Nem állunk tétlenül, és tabukat nem ismerve fogunk cselekedni

YVES HERMAN / POOL / AFP
YVES HERMAN / POOL / AFP
Az Európai Parlament elnökének írása az intézmény megújításáról.

Tizenöt hónappal a járvány kitörése után most újra kell gondolnunk életünket és társadalmaink működését. Egyetlen ágazat sem fog tudni visszatérni a korábbi életéhez a járvány elmúltával. A Covid nagyon világosan rámutatott erősségeinkre és gyengeségeinkre, arra, hogy min kell változtatnunk, és min tudunk javítani. Ez a megfigyelés egyaránt érvényes az európai és a nemzeti intézményekre, a vállalkozásokra, a politikai pártokra csakúgy, mint a szakszervezetekre, valamint a regionális és helyi önkormányzatokra. Szembe kell néznünk a Covid19 tanulságaival, és nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tapasztalatokat.

Ez a fájdalmas tizenöt hónap lehetőséget kell, hogy teremtsen mindannyiunk számára arra, hogy hatékonyabban, fenntarthatóbban és igazságosabban működjünk.

Az Európai Parlament ebben a szellemben a héten elindított egy minden képviselő előtt nyitva álló gondolkodási folyamatot intézményünk modernizálása érdekében. A cél, hogy megtaláljuk az intézmény megreformálásának módját a jogalkotási munka gyakorlása, a belső szervezeti felépítésünk, valamint a plenáris ülés és a szakbizottsági munka szerepe, továbbá a nemzetközi tevékenységünk terén is. Ebben a munkában központi szerepet játszik az Európai Parlament és a polgárok közötti kapcsolat és párbeszéd.

Röviden: szükségünk van egy elgondolásra, mielőtt módosítanánk szabályainkat és eljárásainkat. Ennek érdekében öt munkacsoport dolgoz ki elképzeléseket a Parlament jövőjével kapcsolatban. Ezekben a politikai csoportok, valamint új és tapasztaltabb európai parlamenti képviselők vesznek részt. Ez a mindenki előtt nyitva álló, interaktív platformon alapuló, alulról építkező folyamat ősszel, egy általános vitával zárul, a jogalkotási ciklus második felében kidolgozandó reformdokumentumról.

A világjárvány rávilágított meglévő szabályaink számos nehézségére, és rámutatott, hogy rugalmasabb eszközökre van szükségünk. Intézményeinknek is el kell gondolkozniuk azon, hogyan tudnak hatékonyabban működni annak érdekében, hogy demokratikus rendszerünk jobban reagáljon a kihívásokra.

A demokrácia ugyan törékeny rendszer, de ez nem jelenti azt, hogy karba tett kézzel kellene várnunk az eseményekre.

Ebben a nehéz helyzetben mindannyiunk kötelessége, hogy rendet teremtsen saját háza körül. Remélem, hogy a nemzeti parlamentek is átgondolják saját reformjuk esetleges szükségességét, mivel a Covid19-járvány világossá tette számunkra: az Európai Unió nem csak a brüsszeli intézményeket jelenti. A nemzeti és a regionális dimenziók alapjaiban hatnak a közösségi mechanizmusokra. Gondoljunk csak arra, hogy a járvány idején a régiók milyen központi szerepet, töltöttek be!

Mindezek az európai dimenzió részei. Ha mindannyian megtesszük, ami tőlünk telik, akkor újra tudjuk gondolni munkafolyamatainkat, és úgy tudjuk átalakítani azokat, hogy kevésbé bürokratikusak és kevésbé központosítottak legyenek.

Nagy aggodalommal figyeljük az autoriter rendszerek határozott törekvését, hogy saját magukat a demokráciánál hatékonyabb és hatásosabb rendszerekként mutassák be. Ez egy olyan kihívás, amellyel határozottan szembe kell szegülnünk.

Nem akarunk hátat fordítani a demokráciának, és ezt szabályaink modernizálásával, intézményeink megújításával, a részvétel új módozatainak kialakításával tehetjük meg.

Az Európai Parlament úgy döntött, hogy nem áll tétlenül, és tabukat nem ismerve fog cselekedni.

Biztosak lehetünk abban, hogy ha javítunk intézményeink működésén, és ha a polgárok legsürgetőbb aggodalmaira hatékonyan reagálunk demokráciánk segítségével, akkor sikerre visszük ezt a feladatot.

David Sassoli,

az Európai Parlament elnöke

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik