Nagyvilág

Rendőrök földre nyomtak és kigúnyoltak egy haldokló férfit egy amerikai börtönben

Percekig küzdött a levegőért egy amerikai börtönben fogvatartott férfi, akit rendőrök és börtönőrök szorítottak arccal a földnek, amikor pedig segítségért könyörgött, kinevették, és gúnyosan azt mondták neki, „nem lenne szabad lélegezned”.

Az eset egy évvel ezelőtt – George Floyd halála előtt 19 nappal – történt a lewisburgi Marshall megyei börtönben, Tennessee államban, a 48 éves William Jennette halálát bemutató felvételek azonban csak most láttak napvilágot.

„Segíts, meg fognak ölni! Engedj el, különben meghalok ” – hallható a férfi  könyörgése az egyik börtönőr testkamerája által rögzített felvételen. A vádirat szerint a viaskodás közben a megbilincselt és földre szorított Jenette háromszor is jelezte, hogy nem kap levegőt, miközben összesen heten intézkedtek ellene.

A teherautósofőrként dolgozó férfit nyilvános drogfogyasztásért, megbotránkoztató viselkedésért és az intézkedés alatt tanúsított ellenállása miatt tartóztatták le. Szervezetében metamfetamint találtak, erősen hallucinált, a halála előtti napon többször is a zárka falába verte a fejét, és a megvádolt rendőrök elmondása szerint a halála napján is extrém módon engedetlenül viselkedett.

Noha az államügyészek több hónappal ezelőtt lezárták az ügyet, és a felülvizsgálat során sem indítottak büntetőeljárást a tisztek ellen, az áldozat lánya szövetségi polgári jogi pert indított az ötgyermekes apa halála miatt. Arra hivatkozik, hogy a halottkém jelentése szerint az akut kábítószer-mérgezés mellett a rendvédelmisek intézkedése nyomán fellépő fulladás is hozzájárult apja halálához, ami a testkamerás felvételekkel együtt szerinte bizonyítja, hogy a férfit meggyilkolták.

A jelentés szerint Jennette öt perccel azután halt meg, hogy a lábát a hátához hajlították, miközben a hátán térdeltek. Halála előtt a férfi állítólag több mint egy percig eszméletlen volt, az ellenőrzése helyett azonban az egyik őr megkérdezte másiktól, hogy jól van-e, mire az gúnyos megismételte a „nem kapok levegőt” mondatot,  megnevettetve ezzel kollégáját. A vád azt állítja, hogy amikor a férfit végül megfordították, a teste már lila és élettelen volt, csak ezután kezdték meg az újraélesztését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik