Nagyvilág

A BBC hazugságokkal vette rá Diana hercegnőt egy híres interjúra

MTI/EPA/Will Oliver
MTI/EPA/Will Oliver

Vilmos herceg szerint a BBC brit közszolgálati televízió hazugságokkal és hamis állításokkal vette rá néhai édesanyját, Diana hercegnőt a világszerte hatalmas feltűnést keltő, negyedszázaddal ezelőtt készült interjúra – írja az MTI.

Vilmos nyilatkozatának közvetlen előzményeként befejeződött az a vizsgálat, amely azt volt hivatva feltárni, hogy milyen körülmények között jött létre az 1995-ben sugárzott interjú.

A műsorban Diana nyíltan megkérdőjelezte az akkor tőle már külön élő férje, Károly trónörökös alkalmasságát a királyi tisztséggel járó feszültségek elviselésére.

Tudatta a közvéleménnyel azt is, hogy tudomása volt Károly herceg házasságtörő kapcsolatáról. Híressé vált, keserű mosollyal odavetett mondata – „kicsit zsúfolt ez a házasság, hiszen hárman vagyunk benne” – azóta is szállóige a brit sajtóban. A hercegnő – aki két évvel az interjú után egy párizsi autószerencsétlenségben életét vesztette – Károly ifjúkori barátnőjére, Camilla Parker Bowles-ra utalt. Azóta köztudomásúvá vált, hogy ez a kapcsolat fennmaradt Károly és Diana házasságkötése után is. A trónörökös 2005 áprilisában feleségül is vette kedvesét, aki azóta a Cornwall hercegnője címet viseli.

A csütörtök este közzétett 127 oldalas vizsgálati jelentés súlyosan elmarasztalja a BBC akkori vezetését és az interjút készítő egykori sztárriportert, Martin Bashirt.

A jelentés megállapítja, hogy – jóllehet Diana valószínűleg Bashir megtévesztő manőverei nélkül is ráállt volna az interjúra – a BBC-riporter csalárd módon nyerte meg Charles Spencert, a hercegnő öccsét az interjú előkészítésének. A vizsgálat előzményeként Spencer gróf tavaly bejelentette: bizonyítékokat talált arra, hogy a riporter annak idején megtévesztéssel vette rá a hercegnőt az interjúra.

Charles Spencer elmondta, hogy Martin Bashir hamisított bankszámlákat mutatott neki, amelyek arra vallottak – mint kiderült, valótlanul -, hogy az udvar két magas rangú tisztviselője a brit titkosszolgálatoknak szolgáltatott ki bennfentes információkat Dianáról, fizetség fejében. Spencer szerint Bashir a vele tartott egyik találkozón emellett számos hamis, lejárató állítást is megfogalmazott a királyi család magas rangú tagjairól, így próbálva elnyerni bizalmát és elérni az interjú megszervezését Dianával.

A BBC-riporter állításai között szerepelt Spencer szerint, hogy Diana magánlevelezését udvari illetékesek felbontják, a hercegnő kocsijának mozgását nyomon követik, telefonját lehallgatják.

A BBC tavaly novemberben, a műsor sugárzásának 25. évfordulóján bejelentette: feltárja az igazságot arról, hogy miként jött létre a híres-hírhedt interjú Dianával.

Vilmos cambridge-i herceg – Károly trónörökös és Diana elsőszülött fia, az Egyesült Királyság majdani uralkodója – péntek hajnalban nyilvánosságra hozott videónyilatkozatában kiemelte: rendkívül aggályosak a jelentés azon megállapításai, amelyek szerint a BBC alkalmazottai hazugságokkal és hamisított dokumentumokkal érték el, hogy édesanyja interjút adjon a társaságnak.

A BBC munkatársai mindemellett förtelmes és hamis állításokat fogalmaztak meg a királyi család tagjairól is, ezzel paranoiának adtak tápot és rájátszottak Diana hercegnő félelmeire – fogalmaz nyilatkozatában Cambridge hercege.

A herceg kijelentette: nézete szerint az tény, hogy az interjút csalárd módon szervezték meg, jelentősen befolyásolta azt is, hogy Diana miket mondott a műsorban. Vilmos szerint az interjú komoly mértékben tovább rontotta a szülei közötti viszonyt, és azóta is számtalan embernek okozott fájdalmat.

A herceg úgy fogalmazott: leírhatatlan szomorúság forrása az a tudat, hogy a BBC által elkövetett hibák jelentősen hozzájárultak édesanyja félelmeihez, paranoiájához és elszigeteltségéhez életének utolsó éveiben. Vilmos hangsúlyozta, hogy mindez még az ő emlékezetében is él. Hozzátette: meggyőződése szerint a programnak semmi létjogosultsága nem volt, és soha nem szabad ismét műsorra tűzni.

A BBC a vizsgálati jelentés közzététele után levelet küldött Vilmosnak és öccsének, Harry sussexi hercegnek, valamint Károly trónörökösnek és Charles Spencernek, mindegyiküket személyesen is megkövetve a történtekért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik