Nagyvilág

Hajnalban is záporoztak a rakéták Izraelben – videók

AFP
AFP

Szerda hajnalban ismét megszólaltak a légvédelmi szirénák az izraeli Tel-Avivban, Askelónban és Beér-Sevában a Gázai övezetet uraló Hamász, illetve az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista fegyveres szervezetek rakétái miatt.

„A gázai terroristák megállás nélkül lövik a rakétákat, miközben a civilek Izrael központi és déli részében óvóhelyeken töltik az éjszakát” – írta az izraeli hadsereg (IDF) a Twitteren, miközben sajtójelentések szerint Tel-Avivban robbanásokat lehetett hallani.

A Hamász közölte, hogy Tel-Avivra 110, illetve Beér-Sevára 100 rakétát lőtt ki azóta, hogy kedden izraeli légicsapások következtében összedőlt egy 13 emeletes lakóépület Gázában, majd később egy másik toronyház is súlyos megrongálódott. Az Iszlám Dzsihád pedig arról számolt be, hogy „reggel 5 órakor erős csapást mért az ellenségre 100 rakétával, válaszul az épületek és civilek elleni légicsapásokra”.

Az IDF tájékoztatása szerint a palesztin fegyveres csoportok több mint 800 rakéták lőttek ki Izrael felé hétfő óta. Erre válaszul a légierő nagyjából 500 terrorista célpontot támadott a Gázai övezetben.

A hadsereg kora reggel újabb légicsapásokról adott hírt, amelyek a Hamász szerint lerombolták a gázai rendőrkapitányság épületét. A gázai egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy 35-re nőtt mostanra a halálos áldozatok száma a palesztinok részéről, köztük volt tizenkét gyerek és három nő is, illetve 233-an megsebesültek.

Izraeli részről eddig három emberéletet követeltek a palesztin rakétatámadások. Helyi források szerint az izraeli biztonsági erők eközben agyonlőttek egy palesztin férfit a ciszjordániai Hebron melletti al-Favar menekülttáborban, miután összecsapások törtek ki.

(MTI)

Olvasói sztorik