Nagyvilág koronavírus

Norvég szakértők csak önkénteseknek adnák az AstraZeneca- és a Janssen-vakcinákat

A Johnson & Johnson és az AstraZeneca koronavírus elleni vakcináinak mellőzését javasolta a norvégiai oltási kampányban a skandináv ország kormányának szakértői bizottsága a hétfőn közzétett vizsgálati jelentésében – írja az MTI.

A szakértői testület arra a következtetésre jutott, hogy a két készítményt ugyanakkor tegyék elérhetővé a lakosság számára az oltási kampányon kívül, bár ennek feltételeiről nem sikerült megállapodásra jutni. A Forbes szerint arról lehet szó, hogy ezt a két oltást a továbbiakban csak önként jelentkezők kapnák meg.

Nagy hangsúlyt kell fektetni az országos oltási kampány iránti bizalom fenntartására, hogy elérhető legyen a lakossági immunitás az elkövetkező években lehetséges további vakcinázásokkal,

olvasható a bizottsági jelentésben.

Bent Höie, norvég egészségügyi miniszter közölte, hogy tüzetesen megvizsgálják a jelentést, illetve a Nemzeti Közegészségügyi Intézet (FHI) hasonló tartalmú ajánlását a végleges döntéshez. Hangsúlyozta, hogy a testület a két oltóanyagot összességében hatékony koronavírus elleni készítményként jellemezte.

Höie szerint a javaslat, hogy ne használják a készítményeket az oltási kampányban, a többi között a norvég járványügyi helyzettel áll összefüggésben, amely – mint mondta – összehasonlítva más államokkal jelenleg kedvezően alakul.

A norvég kormány egy hónapja bízta meg a szakértői bizottságot, hogy adjon szakvéleményt a két vakcináról. Az FHI április 15-én azt javasolta, hogy az AstraZeneca oltóanyagát mellőzzék az oltási kampányból a rendkívül ritka esetekben előforduló, vérrögképződéses mellékhatások miatt. Norvégia március 11-én felfüggesztette a szer használatát.

A kormány a végleges döntéshez azonban kikérte a szakértői testületének véleményét, de nemcsak az AstraZeneca, hanem a Johnson & Johnson oltóanyagára vonatkozóan is, amelyet eddig nem használtak a skandináv országban. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) illetékes szakbizottsága korábban arra a megállapításra jutott, hogy mind az AstraZeneca, mind pedig a Johnson & Johnson oltóanyagának előnyei felülmúlják az esetleges mellékhatások kockázatait.

Az 5,4 millió lakosú Norvégiában eddig másfél millió ember kapta meg valamelyik vakcina első dózisát, közülük félmillióan pedig már a másodikat is. A legtöbb embert a Pfizer/BioNTech oltóanyagával immunizálták.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik