Nagyvilág

Ismét a Munkáspárt jelöltjét választották London polgármesterévé

JUSTIN TALLIS / AFP
JUSTIN TALLIS / AFP
Sadiq Khan második polgármesteri megbízatását nyerte el.

A várakozásoknak megfelelően ismét az ellenzéki Munkáspárt jelöltjét, Sadiq Khant választották London polgármesterévé – írja az MTI. Ezzel Khan a második polgármesteri megbízatását nyerte el.

A csütörtökön tartott londoni polgármester-választás eredményét brit idő szerint szombaton késő éjjel hirdették ki. A választásra jogosultak 41,2 százaléka adta le a voksát valamelyik jelöltre.

A posztért rekordot jelentő húsz fő indult, de Khan fő vetélytársa az indulók népes mezőnyében Shaun Bailey, a kormányzó Konzervatív Párt jelöltje volt. A Munkáspárt jelöltjére az első és a második preferenciák legnagyobb számának összeadása alapján számolva – és így a többi induló voksait kiszűrve –  a londoni választók 55,2 százaléka szavazott. Az eredmény jól tükrözi a közvélemény-kutatások előrejelzéseit, amelyek folyamatosan Sadiq Khan jelentős támogatottsági előnyét jelezték.

Khant először 2016 májusában választották a London polgármesterévé, közvetlen elődje ebben a tisztségben Boris Johnson jelenlegi konzervatív párti brit miniszterelnök volt, akit szintén kétszer választottak meg a brit főváros polgármesteri posztjára. Sadiq Khan most elnyert második megbízatása a szokásos négy helyett három évre szól. Az eredetileg tavaly májusra kitűzött választást ugyanis Boris Johnson kormánya a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztotta, de a következő választást a jelenlegi tervek szerint az eredeti menetrendnek megfelelő időpontban, 2024-ben tartják.

Az 50 esztendős, pakisztáni bevándorlók gyermekeként született Khan a legnagyobb ellenzéki brit parlamenti erő, a Munkáspárt mérsékelt baloldali szociáldemokrata irányzatának képviselőjeként a párt erőteljesen EU-párti szárnyához tartozik, és a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett népszavazás előtt a bennmaradásért kampányolt. A polgármester-választás eredményének kihirdetése után, vasárnap hajnalban elmondott beszédében is kijelentette, hogy London és az egész ország továbbra is megosztott, és még mindig a Brexit ütötte sebeket viseli.

Khan hozzátette, hogy hidakat mindig jobb építeni, mint falakat, és ígéretet tett arra, hogy ő is megpróbál hidakat építeni a városháza és a kormány között.

Nagy-Britanniában csütörtökön számos választást tartottak, ezek közül érdemes még megemlíteni a Skóciában történteket, ahol a végleges adatok szerint a kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) 64 mandátumhoz jutott, vagyis éppen egy képviselői hellyel maradt le az abszolút többségről.

Kapcsolódó
Nem csupán nyertek, de alaposan meg is erősödtek a függetlenségpártiak Skóciában
Mielőbb szeretnének egy újabb népszavazást a kiválásról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik