Andrej Cukic / MTI / EPA
Nagyvilág

Szerbia fizet azoknak, akik beoltatják magukat

A szerb államfő azt mondta, a pénzt azok is megkapják, akik már beoltatták magukat.

Aleksandar Vucic elnök szerdán egy tévéműsorban bejelentette, Szerbia 3 ezer dinárt (több mint 9 ezer forintot) fizet minden 16 évnél idősebbnek, ha május 30-ig beoltatja magát – írja az RTS alapján a Szabad Magyar Szó.

Az államfő közölte, a pénzt azok is megkapják, akik már beoltatták magukat. Szerinte egyébként igen sikeres éveket tudhatnak maguk mögött, számításai alapján Szerbiában a bruttó hazai termék idén 50 milliárd euró lesz, ami 50 százalékos növekedést jelent 2011-hez képest. Kiemelt figyelmet kapnak a nyugdíjasok, akiknek egyszeri támogatást kezdenek csütörtökön folyósítani.

Az állami hírügynökség szerint egyébként Szerbiában a vakcinák miatt az elmúlt hetekben javult a járványügyi helyzet. A csaknem hétmillió lakosú Szerbiában eddig 3 millió 620 ezer embert oltottak be. Két és fél millióan kapták meg az első dózist, közülük 1 570 000-en már a másodikat is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.