Nagyvilág koronavírus

Ezért veszélyes az egész világra az Indiában tomboló járvány

AFP
AFP

Sokkolta a világot, milyen pusztító erővel szabadult el a koronavírus-fertőzés Indiában, az ottani járvány azonban nemcsak India válsága, hanem mindenkié – figyelmeztet a BBC.

„A vírus nem tartja tiszteletben a határokat, a nemzetiségeket, az életkort, a nemet vagy a vallást” –  mondja Dr. Soumya Swaminathan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezető tudósa. A pandémia már eddig is megmutatta, mennyire összekapcsolódnak a világ akár távoli részei is. Ha egy országban nagyon magas a fertőzöttség, akkor az valószínűleg elterjed más országokban is, ami még az utazási korlátozások, a többszörös tesztek és a karantén mellett is megtörténhet. Friss példa erre, hogy egy  Új-Delhi és Hongkong közötti repülőút után 52 utasnál azonosították a fertőzést úgy, hogy mindannyian negatív teszttel szálltak fel a gépre.

Kapcsolódó
Pokoli pillanatképek Indiából: egy halott kiesett a mentőből, egy másikat motorra ültettek
„Az emberek úgy halnak meg, mint az állatok” – írta le a helyzetet az egyik krematóriumban segédkező férfi.

További aggodalamra adnak okot a vírusvariánsok is. Az Indiában felfedezett új változatot dupla mutánsnak is nevezik a vírus tüskéjének két jelentős mutációja miatt, a WHO szerint már legalább 17 országban jelen van hivatalosan B.1.617 jelű változat. Noha a tudósok még vizsgálják, hogy e mutáció esetében mennyire csökken az oltások által szerzett immunitás, néhány laboratóriumi vizsgálat azt mutatja, az antitestek nehezebben blokkolják az indiai vírusvariáns reprodukcióját. Dr. Jeff Barrett vezető brit víruskutató ugyanakkor azt mondja, nem lát bizonyítékot arra, hogy ez egy úgynevezett menekülési mutáció lenne, ami azt jelentené, hogy alapvetően nem lehet megállítani az oltásokkal.

Azonban minél magasabb a covidos esetek száma egy országban, annál valószínűbb, hogy új változatok jelennek meg – és ez az Indiában elszabadult járvány másik nagy, globális kockázata.  

Minden egyes fertőzés esélyt teremt a vírusnak a fejlődésére, ezáltal fennáll a veszélye, hogy olyan mutációk alakulnak ki, amelyek hatástalanná teszik az oltásokat.

Mindennek a járvány megállításával lehet elejét venni, Indiában azonban lassan haladnak az oltási programmal, eddig a lakosság kevesebb mint tíz százaléka kapta csak meg az első dózist, és mindössze két százaléka van túl mindkét oltáson. „A lehető leggyorsabban fel kell pörgetnünk az oltást, különben a vírus megpróbál mindent megtenni annak érdekében, hogy emberről emberre tovább terjedhessen” – mondja Swaminathan.

Érdemes tehát észben tartani, hogy világszinten továbbra sem enyhül a járvány, az indiai helyzet pedig emlékeztet arra, hogy addig egyikünk sem lesz biztonságban, amíg mindenki nincs biztonságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik