MTI/EPA/Keystone/Alessandro Crinari
Nagyvilág koronavírus

Svájc nyit: étterembe, moziba, sőt, koncertre is lehet menni hétfőtől

Svájcban hétfőn megkezdődik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások enyhítésének harmadik szakasza. Kinyitnak a színházak, a mozik, a koncerttermek és az éttermek teraszai. A sportesemények idején a stadionokban is engedélyezett lesz a nézők jelenléte – írja az MTI

A tilalmak fokozatos enyhítése március 1-jén kezdődött, amit a hatóságok a kórházi intenzív osztályokon fekvő betegek számának stabilizálódása és az idősek nagyszabású oltásának eredményeképpen rendeltek el.

Április 19-től ismét lehetővé válik a nyilvános részvételű rendezvények szervezése – közölte honlapján a berni kormány. Azok a diákok, akik tavaly november másodika óta távoktatásban tanultak, visszatérnek a tantermekbe. Az éttermek is megnyithatják teraszaikat. Az ilyen verandákon lévő asztaloknak azonban legalább 1,5 méter távolságra kell lenniük egymástól, és egy asztalnál legfeljebb négy vendég foglalhat helyet.

A szabadtéri sporteseményeken és koncerteken legfeljebb 100 néző vehet részt, a beltéri nézők maximális száma pedig 50 fő lehet. Ami a zártkörű rendezvényeket illeti, beleértve a csoportos múzeumlátogatásokat is, a csoportok létszáma nem haladhatja meg a 15 főt.

A 8,5 milliós Svájcban áprilisban az egy nap alatt koronavírus miatt meghaltak legmagasabb száma 29 volt, az elmúlt napokban tíz alatt maradt ez az érték. A napi új fertőzöttek szűma 2 ezer környékén mozog az utóbbi időben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.