MTI/AP
Nagyvilág

Felemás lett a mianmari puccsisták amnesztiája

A katonai junta több mint 23 ezer rabnak kegyelmezett meg, ellenzéki alig lehet közöttük.

A puccsisták szombaton több mint 23 ezer rabot engedtek el. A délkelet-ázsiai országban most ünnepelt Újév miatt hirdettek amnesztiát. A hírügynökségek szerint a kiszabadult foglyok között kevés lehet a demokráciapárti aktivista, ha van egyáltalán – írta az MTI.

A február 1-jei erőszakos hatalomátvétel óta már több mint háromezer embert tartóztattak le Mianmarban. A bűnük annyi volt, hogy valamilyen formában tiltakoztak a puccs ellen. A biztonsági erők a tüntetéseket kíméletlenül eltiporják, már több mint hétszáz embert megöltek, tudatta az AAPP nevű csoport.

A mianmari büntetés-végrehajtás szóvivője annyit elismert a Reuters hírügynökségnek, hogy a kiengedett rabok zömét február 1-je előtt börtönözték be, csak néhányukat a puccs után Azt mondta, nem tudja, a szabadon bocsátottak milyen bűnöket követtek el.

Az állami tévében beolvastak egy közleményt, amely szerint 137 külföldi is amnesztiát kapott. Őket kiutasítják az országból. 

Az AAPP szerint közben a hatóságok még 832 embert köröznek, mert tüntettek a junta ellen. Közöttük van mintegy kétszáz olyan ember – színészek, énekesek, más hírességek – akiket azzal vádolnak, hogy felhívásaikkal meg akarták osztani a biztonsági erőket.

A thaiföldi külügyminisztérium szombaton bejelentette, hogy a mianmari katonai kormányt vezető Min Aung Hlaing tábornok is részt vesz a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) jövő heti jakartai csúcstalálkozóján. Az ASEAN éppen a mianmari helyzet megvitatására ül össze. A hírügynökségi jelentésekből nem derült ki, hogy miért a thaiföldi külügyminisztérium jelentette be a mianmari vezető részvételét a csúcson.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.