Dimitar DILKOFF / AFP
Nagyvilág

Diákújságírókat vett őrizetbe a rendőrség Oroszországban

Átkutatta az orosz rendőrség egy független diáklap szerkesztőségének irodáját szerdán, és őrizetbe vett négy újságírót azzal a váddal, hogy kiskorúakat buzdítottak kormányellenes tüntetésekre – írta az MTI az érintett lap, a DOXA közlése alapján.

A DOXA-t diákok és egyetemi hallgatók hozták létre 2017-ben Moszkvában. A lap közlése szerint a hatóságok az őrizetbe vett újságírókat kihallgatásra bekísérték, emellett lefoglaltak mobiltelefonokat és más eszközöket is. Hozzátette, hogy egy bíróság fog dönteni a tárgyalást megelőző korlátozásokról.

Az ügyben illetékes moszkvai törvényszék épülete előtt helyi sajtóbeszámolók szerint több mint százan alkottak élőláncot az újságírók szabadon engedését követelve. Legalább egy tüntetőt előállítottak.

A Reuters hírügynökség felidézte, hogy az őrizetbe vételekre a bebörtönzött ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij hívei elleni hatósági fellépések hátterében került sor. Navalnij bebörtönzése és elítélése országos tüntetéseket váltott ki, ezeket a hatóságok illegálisnak bélyegezték, és erőszakkal léptek fel ellenük.

A DOXA, amely eredetileg diákszervezetként alakult a moszkvai gazdasági főiskolán, alapvetően a diákélet kérdéseivel, a felsőoktatással, politikával és tudománnyal foglalkozik.

Az orosz hatóságok 2019-ben vonták meg a DOXA diákszervezeti státuszát, miután támogatásáról biztosított olyan diákokat, akik ellenzéki tüntetéseken vettek részt, és akiket ezért eltanácsoltak felsőoktatási intézményeikből.

A DOXA közlése szerint újságírói egy olyan videó miatt kerültek a hatóságok látókörébe, amelyben illegálisnak nevezték a Navalnijt támogató diákok elbocsátását az egyetemekről. A lap hozzátette, hogy az orosz médiafelügyelet kérésére levették a felvételt honlapjukról, bár nem értettek egyet ezzel az intézkedéssel.

Az újságírói közösséget az utóbbi időben ért nyomásgyakorlás példa nélküli, de ettől még nem hagyunk fel tevékenységünkkel. Továbbra is tudósítani fogunk a fiatalok számára fontos ügyekről, és megvédjük jogaikat

– közölte a DOXA.

Az OVD-Info nevű jogvédő csoport szerint a DOXA elleni vádak kapcsolatban állnak a litvániai száműzetésben élő Leonyid Volkov, a Navalnij-hálózatokat külföldről irányító aktivista ügyével, aki ellen az orosz hatóságok büntetőeljárást indítottak kiskorúak nem engedélyezett tüntetésekre való buzdítása címén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.