Nagyvilág koronavírus

Brazíliában többségében már 40 év alattiakat juttat intenzívre a helyi vírusvariáns

AFP
AFP

Egyre inkább a 40 évesnél fiatalabbakat támadja meg Brazíliában a koronavírus helyileg kialakult variánsa – áll a Brazil Intenzív Terápiás Orvosok szövetségének jelentésében, amelyet kedden ismertetett a Reuters hírügynökség.

A brazil kórházak intenzív részlegein immár 52 százalékos a 40 év alatti betegek aránya, ami 16,5 százalékos emelkedés decemberhez és februárhoz képest. A jelenségre csak találgatják a magyarázatot a szakértők. Az egyik feltételezett ok a vuhani alapvírustól eltérő, helyileg Manaus városában azonosított vírusvariáns lehet, amely úgy tűnik, hevesebben támadja a fiatalokat. További magyarázatul szolgálhat, hogy az idősebbek körében növekszik a beoltottság, és az, hogy a fiatalok kevésbé szigetelik el magukat, nem tartanak kellően a járványtól.

Jelenleg Brazília a világjárvány globális góca. A ragály miatt már egy hete naponta több mint négyezren halnak meg, a halálos áldozatok száma meghaladja a 350 ezret. A kórházakban nincs elég intenzív kezelést biztosító hely, és vannak, akik „üresedésre” várva halnak meg.

Kedden a koronavírus fertőzőbb brazil variánsától tartva a francia kormány felfüggesztette a légi közlekedést Brazíliával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik