Nagyvilág

Görögországban korlátozás nélkül oltanak AstraZenecával harminc év felettieket

Görögországban ezentúl korlátozás nélkül kaphatják meg a harminc éven felüliek az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett, koronavírus elleni vakcinát – jelentette be a görög oltási bizottság pénteken.

Görögországban eddig csak a 60-64 év közöttieket olthatták a vakcinával, miután Európa-szerte több olyan esetet jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerdán megerősítette, hogy a vizsgálatok szerint lehetséges az összefüggés a vérrögképződési rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka esetei és az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyaga között, a vakcina előnyei azonban továbbra is felülmúlják az esetleges mellékhatások kockázatait. Az EMA ezért az oltóanyag korosztályi korlátozás nélküli használatát javasolta.

Az ajánlástól azonban több ország eltér, köztük Németország, ahol az AstraZeneca vakcináját csak a hatvan év felettiek kaphatják meg.

A görög oltási bizottság hangsúlyozta, hogy a továbbiakban is kiemelt figyelemmel követik az oltóanyaggal kapcsolatos friss adatokat, nemzetközi ajánlásokat és tudományos publikációkat.

Görögország 11 millió lakosából több mint kétmillió már megkapta legalább első oltását, több mint 700 ezren pedig már a másodikat is.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik