Nagyvilág

Urbi et Orbi: Ferenc pápa méltányos vakcinaelosztást kért

Ferenc pápa elítélte, és „botrányosnak” nevezte a világ szűnni nem akaró fegyveres konfliktusait, a fegyverkezést és méltányos vakcinaelosztást kért az embereknek a nemzetközi közösségtől a koronavírus ellen abban a beszédében, amelyet a húsvétvasárnapi ünnepi szentmise után mondott el a vatikáni Szent Péter-bazilikában.

A pápa arra kérte a világ országait, hogy gyorsítsák fel a vírus elleni vakcinák szétosztását és beadását, különösen a szegények körében, mert – mint mondta – őket még inkább sújtja a járvány – írta az MTI.

A járványügyi korlátozások miatt a misén csak kétszáz ember vehetett részt, és hasonló körülmények között tartották meg, mint tavaly, a járvány kezdetén. Ezt a misét egyébként általában a Szent Péter-téren tartják több ezer hívő előtt.

A beszéd után a katolikus egyházfő elmondta a Rómának és a világnak szóló hagyományos Urbi et Orbi áldását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik