Nagyvilág

Tajvanra költözik a BBC kínai tudósítója, mert fenyegetik a kínai hatóságok

A BBC brit közszolgálati média szerdán közölte, hogy Tajvanra költözött Kínából egyik tudósítója, John Sudworth a kínai hatóságok fenyegetései nyomán.

Az ujgur muszlim kisebbséggel szembeni kínai bánásmódról beszámoló Sudworth családjával elhagyta Pekinget – tájékoztatott a csatorna, amely kiemelte az újságíró munkáját, egyúttal leszögezte, hogy Sudworth továbbra is a kínai történésekről beszámoló tudósítója.

John munkája napvilágra hozta az igazságot, amelyről a kínai hatóságok nem akarták, hogy a világ tudjon

– fogalmazott a BBC.

A tudósító – akinek felesége, Yvonne Murray az RTÉ ír közszolgálati műsorszolgáltató tudósítója Kínában – elmondta: azért költözött Tajvanra, mert egyre nagyobb nehézségekbe ütközött munkája Kínában, hozzátéve: a repülőtéren és azon belül is civil ruhás rendőrök követték őt és családját.

Sudworth szerint megfigyelték őt és csapatát, jogi lépésekkel fenyegették őket, megpróbálták akadályozni munkájukat és megpróbálták megfélemlíteni őket minden egyes alkalommal, amikor megpróbáltak felvételt készíteni.

A műsorszolgáltató beszámolt arról, hogy a Global Times című kínai állami lap cikke azzal vádolta a BBC tudósítóját, hogy elbújt Tajvanon a Hszincsiangról és a koronavírus-világjárvány eredetéről szóló részrehajló tudósításokat követően.

Kína korábban már bírált nyugati médiaorgánumokat, köztük a BBC-t amiatt, hogy beszámolnak az ujgurok helyzetéről a hszincsiangi régióban. A Kínából beszámoló nemzetközi médiumok száma az elmúlt évben csökkent, miután Peking kiutasította egyebek között a New York Times, a Washington Post és a Wall Street Journal tudósítóit. Ezenkívül az ausztrál médiumok tavaly a Kínában dolgozó összes tudósítójukat hazahívták attól való félelmükben, hogy önkényesen őrizetbe vehetik őket.

Nemzetközi jogvédő szervezetek szerint az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen az 1,8 milliót is elérheti azoknak az ujguroknak és más, muszlim vallású kisebbségekhez tartozó embereknek a száma, akiket a helyi kormányzat akaratuk ellenére átnevelő táborokba zárt, és gyárakban vagy a földeken dolgoztat. Egyes beszámolók szerint az érintett kisebbségek tagjaival szemben kényszersterilizációt is alkalmaznak, a különböző intézkedések során pedig családokat szakítanak szét, a szüleiktől elszakított gyermekeket állami nevelőotthonokban helyezik el. Peking álláspontja szerint a Hszincsiangban fenntartott központok önkéntes alapon biztosítanak képzéseket azok számára, akiknek az életére hatással volt a terrorizmus és a radikalizmus.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik