Nagyvilág

Felavatták az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központot

Nagy öröm számomra, hogy ma Taskentben felavathattuk az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központot

– közölte a hírt szinte a semmiből Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalán kedden.

A jelek szerint Nagy István is Orbán Viktor delegációjával tartott Üzbegisztánba, ahol ez a fontos esemény is történt.

A kormány honlapján megjelent közlemény szerint a miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövő agráriuma korszerű tudásra és modern technológiákra épül. Ezért mindkét nemzet akkor lesz sikeres, ha már most a leginkább versenyképes országok közé kerül a mezőgazdaság megújításában is. Nagy István kiemelte: a kenyér mellett a burgonya a másik igen fontos élelmiszer, amelynek nemcsak múltja, hanem jövője is van a térségben.

És most jön a lényeg. A miniszter szerint

a két ország között létrejött megállapodás lényege, hogy a magyar és üzbég szakértők közösen mérjék fel a helyi burgonyatermesztési, illetve kutatási lehetőségeket, megfogalmazzák az igényeket és lehetőségeket, valamint részletes projekteket dolgozzanak ki az ágazat további fejlődése érdekében.

Most már azt is tudjuk, mire jó egy burgonyakutató központ. És van is egy képünk róla:

Nagy István / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik