Nagyvilág koronavírus

60 százalékkal több halálos áldozata van a járványnak Mexikóban, mint a kormány által megadott adat

Gerardo Vieyra / NurPhoto / AFP
Gerardo Vieyra / NurPhoto / AFP

Mexikóban a halotti bizonyítványok tanúsága szerint legalább 60 százalékkal több lehet a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, mint a kormány által megadott hivatalos adat, jelentették hétfőn hírügynökségek.

Az egészségügyi minisztérium honlapján az MTI tudósítása szerint az szerepelt február 13-án, hogy a járvány egy évvel ezelőtti kezdete óta 173 771 ember halt meg a Covid-19-ben. A figyelembe vett időszak pontos kezdeteként 2020. március 18-át adták meg, mert hivatalosan akkor volt az első haláleset az országban.

Ugyanerre a honlapra azóta felkerült egy jelentés, miszerint tavaly március 18-a és idén február 13-a között 294 287 olyan halotti bizonyítványt állítottak ki a 126 millió lakosú országban, amelyen az elhalálozás „összefügg a Covid-19 betegséggel”.

Most vasárnap a minisztérium 201 623-ban adta meg a járvány eddigi halálos áldozatainak számát, és 194-ben a megelőző 24 órában meghaltak számát. Ha a 173 771 és a 201 623 közötti különbséggel, azaz 27 416-tal megnöveljük csak a halotti bizonyítványok alapján számolt február 13-i adatot (294 287), akkor valószínűsíthető, hogy az országban már legalább 300 ezren haltak meg a koronavírus miatt.

Ezt az ellentmondást és annak mértékét alátámasztja a statisztikai hivatal egyik adata is, miszerint január végén a halálos áldozatok valódi száma 68 százalékkal meghaladta a hivatalosan közöltet. Ennek a nagy különbségnek részben oka lehet, hogy sok áldozat, akinek a halotti bizonyítványába bekerült a Covid-19, az otthonában halt meg, illetve nem minden beszámított elhalálozás esetében igazolták a koronavírus szerepét.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik