Nagyvilág koronavírus

Brazília-szerte edénycsörömpöléssel fogadták Bolsonaro beszédét

AFP
AFP

A brazil hatóságok keddi közlése szerint az országban egy nap alatt 3251 halálos áldozatot követelt a Covid-19 betegség, ami minden eddiginél magasabb napi veszteség.

Jair Bolsonaro elnök az este televíziós beszédben vette védelmébe kormányának a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedéseit, és az oltási kampány felgyorsítását ígérte, beszédét azonban országszerte edényzörgetős tiltakozások fogadták.

A rekord magasságú halálozási adat rámutat a Brazíliában kialakult újabb fertőzési hullámra, amelyet egyelőre nem képesek megfékezni a hatóságok, egyebek közt az oltási kampány nehézkes beindulása és a járványügyi korlátozások összevisszasága miatt, ami a kórházak végletesen túlterhelését eredményezi.

Bolsonaro elnök, aki számos ízben megkérdőjelezte a járvány súlyosságát, kétségeit hangoztatta a védőoltásokkal kapcsolatban és megtámadta a szövetségi államok és helyi hatóságok önálló korlátozó intézkedéseit, rövid beszédében kijelentette, hogy kormánya egyszer sem késlekedett meghozni a világjárvány megfékezéséhez szükséges intézkedéseket, s azt ígérte, hogy 2021-et az oltások évévé teszi.

Brazília a járvány által leginkább sújtott országok egyike, csak az Egyesült Államokban több a fertőzöttek és a halálesetek száma. A 210 millió lakosú latin-amerikai országban keddre egy nap alatt 49 293 új fertőzöttet találtak, ezzel a járvány kezdete óta 12 047 526-re emelkedett a számuk.

A lakosság kedd este Brazília számos városában edényzörgetős tiltakozással fejezte ki haragját, amiért az elnök halovány teljesítményt mutat a mostanára már csaknem 300 ezer (295 425) ember életét kioltó járvány kezelésében.

Előzőleg a nap folyamán Bolsonaro feleskette új egészségügyi miniszterét, Marcelo Queirogát, aki már a negyedik ezen a poszton a Covid-járvány kezdete óta. A hónap közepén kinevezett szívgyógyász Eduardo Pazuello tábornokot váltja. Pazuello mindkét elődje amiatt mondott le, hogy összetűzésbe került az elnökkel, annak a járvánnyal kapcsolatos nézetei miatt.

Bolsonaro nemzetközi ismertségre tett szert azzal, hogy mindent elkövetett a járvány miatt hozott helyi korlátozó intézkedések visszavonása érdekében, érvénytelenítette a kötelező maszkviselésre vonatkozó rendeleteket és hatásosságukban nem bizonyított gyógyszerek szedésére biztatott.

Az elnök kedden újabb vereséget szenvedett, miután a legfelsőbb bíróság elutasította fellebbezését néhány tagállamnak a gazdaságot korlátozó járványügyi intézkedésével szemben.

(MTI)

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik