Nagyvilág koronavírus

Az egészségügyi miniszter férje vezette cégétől is vett maszkokat a német kormány

MTI/AP/DPA/Michael Kappeler
MTI/AP/DPA/Michael Kappeler

Jens Spahn igazságügyminiszter lett vasárnap az Angela Merkel vezette német koalíciós pártszövetség következő politikusa, akire reflektorfény vetődött a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges maszkok beszerzése ügyében, miután a kormányzó pártok néhány más tagja már korrupciógyanúba keveredett az állami beszerzések kapcsán.

A Spiegel magazin jelentése szerint a Burda nevű vállalat, amelyben Spahn férje vezető pozíciót tölt be, félmillió maszkot adott el az egészségügyi minisztériumnak 2020 áprilisában, a koronavírus-fertőzések első hulláma idején. A mintegy 570 ezer maszkért a tárca összesen 909 451 eurót fizetett (darabonként 1,6 euró, mintegy 590 forint) – közölte a Burda szóvivője, miután napvilágot láttak az ügylet részletei.

Spahn férje, aki a cég berlini irodáját vezeti, a vállalat szerint egyáltalán nem tudott a tranzakcióról. A Burda hangsúlyozta, hogy a maszkokat beszerzési áron adták tovább, mert a kialakult maszkhiány idején ezzel akartak segíteni a minisztériumnak.

Kapcsolódó
Problémát okozhatnak Merkeléknek a regionális választási kudarcok
Sokáig úgy tűnt, jól jöhet ki a nagyobbik német kormányzópárt, a kereszténydemokrata CDU a pandémia kezeléséből, ám a hétvégi eredmények láttán az látszik, a következő időszak nem lesz számukra egy sétagalopp.

Az elmúlt két hétben már ketten is távozni kényszerültek a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének parlamenti (Bundestag-) frakciójából, mivel felmerült a gyanú, hogy hasznot húztak a koronavírus elleni védekezésben használt orvosi maszkok és egészségügyi védőruházatok kormányzati beszerzéséből.

A CDU-s Nikolas Loebel és a CSU-s and Georg Nuesslein távozásával a CDU/CSU-frakció létszáma tíz nap alatt 246-ról 242 főre csökkent. Két másik CDU-s politikusnak azóta más összeférhetetlenségi ügyek miatt kellett lemondania.

Közben vasárnap lemondott a CSU-ban betöltött pozícióiról Alfred Sauter, Bajorország volt tartományi igazságügyminisztere is, miután a nyomozók házkutatást tartottak irodáiban, arcmaszkokat is magában foglaló kereskedelmi ügyletekkel kapcsolatban.

Az arcmaszk-botrányok hozzájárultak Merkel kancellár pártjának a március 14-i két fontos tartományi választáson elszenvedett veszteségeihez, emellett a CDU/CSU országos választói támogatottsága egy csütörtökön ismertetett közvélemény-kutatás szerint egy hét alatt 33-ról 29 százalékra süllyedt, mintegy fél évvel a szeptemberben esedékes szövetségi parlamenti választások előtt.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik