Nagyvilág koronavírus

Gyorsan terjed a vírus a 15 év alattiak körében Németországban

Február vége óta érezhető az erősödés.

Gyorsan tejed az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) a 15 év alattiak körében Németországban – mondta a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetője pénteken Berlinben. Lothar Wieler tájékoztatóján elmondta, hogy február vége óta erősen növekedik a fertőzésgyakoriság az 5-15 éves korosztályban, és az 5 éven aluliak körében is. Az óvodákban már több járványkitörést regisztrálnak, mint a második hullám tetőzése idején, tavaly karácsony előtt.

Egyre gyakoribb a fertőződés a 60 éven aluliaknál is. A fejlemények valószínűleg a B.1.1.7 jelzésű, brit vírusváltozat előretörésével állnak összefüggésben. Egyértelmű tudományos bizonyíték még nincs az összefüggésre – írja az MTI.

Ugyancsak trend, hogy néhány tartományban ismét emelkedik az intenzív kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma, és az összes adat azt mutatja, hogy Németország egy újabb fertőzéshullám elejénél tart, fejtette ki az RKI vezetője, aki hangsúlyozta: „Ezt a harmadik hullámot közösen minél inkább ki kell lapítanunk.”

Mint mondta, nagyszerű eredmény, hogy sikerült jelentősen csökkenteni a napi új halálesetek és az intenzív ellátásra szoruló fertőzöttek számát. Aláhúzta, hogy a járványügyi szabályok betartásával nagyon sok ember életét sikerült megmenteni. Ugyanakkor a napi új regisztrált fertőződések száma túlságosan magas szinten stabilizálódott a harmadik hullám előtt, és továbbra is sok áldozatot szed a járvány. Azonban az oltási kampány beindulása révén már „látszik a célvonal”, de „egy világjárvány olyan, mint a maratonfutás, amelynek köztudottan az utolsó harmada a legnehezebb” – mondta Lothar Wieler.

Az intézet pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában országszerte 12 834 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez 21 százalékos növekedés az egy héttel korábbi 10 580-hoz képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 545 781 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A hétnapi fertőzésgyakoriság, 72,40, ez egy héttel korábban 65,40 volt.

Ugyanakkor a vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 252-re csökkent az egy héttel korábbi 264-ről. Az új halálesetekkel 73 062-re emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik