Nagyvilág koronavírus

Euronews: Mégsem kapna uniós igazolást, aki keleti vakcinát kap

Lehoczky Péter / MTI
Lehoczky Péter / MTI
Ha nincs a vakcinának uniós engedélye, nincs védettséget igazoló dokumentum.

A Bloomberg korábbi értesülésével ellentétben mégsem kaphatnák meg az uniós védettségi igazolványt azok, akiket a kínai Sinopharm vagy az orosz Szputnyik V vakcinával oltanak be. Az Euronews szerint erről két uniós biztos (Didier Reynders, Margaritis Schinas) zárt ajtók mögött tárgyalt az Európai Parlament frakcióvezetőivel.

Állítólag úgy döntöttek, csak az európai engedély számít. A megbeszélésről készült leirat szerint a védettségi igazolást nem kaphatják meg azok, akik az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által nem jóváhagyott oltóanyagot kapnak, mert ezekre a vakcinákra nem vonatkoznak az EU felelősségvállalási szabályai,  minőségbiztosítási eljárásai.

Ez a magyarok számára azt jelenti, hogy a kínai és orosz vakcinával beoltottak nem kaphatnak uniós igazolást, ha az oltóanyagok addig nem esnek át az EMA vizsgálatán. A Szputnyik V vizsgálata már elindult, de a kínai Sinopharm még nem kért uniós engedélyt.

Didier Reynders azt mondta, a bizottság javaslata csak az Európai Gyógyszerügynökség engedélyével rendelkező oltóanyagokra terjed majd ki,

de természetesen a tagállamok szabadon olthatják a lakosságukat más termékekkel is.

Mindezt egy neve elhallgatását kérő uniós forrás is megerősítette a szerkesztőségnek. Az Európai Bizottság jövő szerdán hozza nyilvánosságra a közös védettségi igazolásról szóló terveit.

Korábban a Bloomberg azt írta, a bizottsági javaslat szerint az EU védettségi igazolását azok is megkaphatnák, akiket az EU-ban nem engedélyezett Sinopharm vagy Szputnyik V oltóanyaggal oltottak be, mert elfogadnák a tagállami vészhelyzeti engedélyeket is. Az EMA egyik vezetője néhány napja arra kérte az európai uniós tagországokat, tartózkodjanak a Szputnyik V engedélyezésétől, amíg ők nem vizsgálták meg biztonságosságát és hatékonyságát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik