Nagyvilág koronavírus

Három hét alatt másfélszeresére nőtt a kórházban ápoltak száma Romániában

Daniel MIHAILESCU / POOL / AFP
Daniel MIHAILESCU / POOL / AFP

Romániában folyamatosan gyorsul a koronavírus-fertőzések üteme: az utóbbi három hétben másfélszeresére emelkedett, kedden pedig ismét meghaladta a tízezret a kórházban ápolt fertőzöttek száma – számol be a járványhelyzetről az MTI.

Az intenzív terápiás osztályokon több mint 1100 fertőzött életéért küzdenek: legutóbb tavaly decemberben volt ennyi súlyos beteg a román Covid-kórházakban.A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentése szerint az utóbbi 24 órában újabb csaknem ötezer embernél mutatták ki a koronavírust, ami csaknem ötven százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. Az átlagos fertőzésszám is a járvány folyamatos gyorsulását jelzi: három hét alatt másfélszeresére – 3400-ra – emelkedett.

Romániában több mint 835 ezer embernél mutatták ki a koronavírust a járvány kezdete óta, a halálos áldozatok száma pedig átlépte a 21 ezret.

Kedden újabb 93 halálesetről számoltak be a hatóságok: ez 22 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát.

Romániában az új, a korábbinál fertőzőbb vírusmutációk közösségi terjedésének tulajdonítják, hogy az utóbbi hetekben ismét erőre kapott a járvány. A szakemberek egybehangzóan azt valószínűsítik, hogy a brit vírusvariáns már az egész országban közösségi szinten terjed, és meghatározóvá vált Románia nagyvárosaiban. Múlt héten a dél-afrikai, hétfőn pedig a brazil vírusmutáció is megjelent az országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik