Nagyvilág

Fegyveresek támadhatják meg a Capitoliumot csütörtökön

MTI / AP / J. Scott Applewhite
MTI / AP / J. Scott Applewhite

Az amerikai törvényhozás, a Capitolium rendőrsége közölte: olyan hírszerzési információhoz jutott, amely szerint egy fegyveres csoport készül betörni a Capitolium épületébe csütörtökön.

A szerdán nyilvánosságra hozott közleményben nem nevezték meg a szervezetet, mindössze egy „azonosított milíciacsoportként” írták le. A capitoliumi rendőrség tudatta: együttműködik a helyi, állami és szövetségi ügynökségekkel, hogy elejét vegye „bármilyen fenyegetésnek a Capitoliummal szemben”, hozzátéve, hogy „komolyan veszik a hírszerzést”.

A fenyegetés miatt nem tartják meg a képviselőház csütörtöki ülését, de a szenátusi ülés változatlanul tervbe van véve.

Donald Trump volt amerikai elnök hívei január elején megrohamozták a Capitoliumot azt követően, hogy Trump nagygyűlést tartott a közelében. A törvényhozásban éppen a novemberi elnökválasztás eredményét készültek hitelesíteni. A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr. A demokrata többségű képviselőház – a nagygyűlésen mondott, gyújtó hatású beszéde miatt – lázadás szításának vádjával alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) indított Trump ellen, akit azonban a szenátus végül felmentett.

Az igazságügyi minisztérium több mint 300 ember ellen emelt vádat az ostromban való részvételéért. A letartóztatottak között voltak az Oath Keepers, a Three Percenters és a Proud Boys nevű szélsőséges jobboldali csoportok tagjai is. Az Oath Keepers és a Three Percenters fegyveres milíciacsoportok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik