Nagyvilág koronavírus

A WHO szerint nem valószínű, hogy az idén véget ér a járvány

STR / AFP
STR / AFP

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nem valószínű, hogy az idén véget ér a koronavírus-világjárvány, ez derül ki Mike Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója keddi közléséből.

Véleményem szerint nagyon korai és valószínűtlen azt gondolni, hogy az év végére túl leszünk ezen a víruson

– mondta Ryan az MTI tudósítása szerint egy keddi sajtótájékoztatón.

Amit viszont meg tudunk tenni, ha okosak vagyunk, az az, hogy véget vetünk a kórházi kezeléseknek és a haláleseteknek, a tragédiának a világjárvánnyal összefüggésben

– tette hozzá.

A WHO jelenleg arra összpontosít, hogy a lehető legkisebb mértékűre csökkentse a fertőzés mértékét, és minél több embert oltsanak be a koronavírus ellen. A vakcinaszállítmányokat illetően a helyzet már javult a 10 héttel ezelőttihez képest, bár „hatalmas kihívások” fordulnak elő elosztásukban, az előny pedig továbbra is a vírusnál van, fogalmazott a a WHO vészhelyzeti igazgatója.

Ha a vakcinák nem csak a halálesetekre és nem csak a kórházi kezelések számára kezdenek el hatni, hanem jelentős hatásuk lesz a terjedés dinamikájára és annak kockázatára, akkor, azt hiszem, hogy közelebb fogunk jutni ahhoz, hogy kordában tartsuk a világjárványt

– fogalmazott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik