Nagyvilág koronavírus

Megérkezett Szlovákiába a Szputnyik V első szállítmánya

PETER LAZAR / AFP
PETER LAZAR / AFP
100 ezer embernek elegendő vakcinát szállított le a légierő gépe.

Hétfő délután megérkezett az első Szputnyik V-szállítmány Szlovákiába – számolt be az MTI és a helyi sajtó. A szállítmány 200 ezer adag vakcinát tartalmaz, amely 100 ezer ember beoltására elég. Igor Matovič a helyszínen megerősítette, hogy országa összesen kétmillió adagot vásárolt az orosz, koronavírus elleni védőoltásból.

Matovič bízik abban, hogy az orosz fél betartja a szombaton aláírt megállapodást, és megfelelő mennyiségben, időben fogja szállítani a vakcinát. Egy hónapon belül egymillió vakcina érkezésére számítanak, májusban és júniusban pedig a második millió orosz oltóanyagnak is meg kellene érkeznie Szlovákiába.

Szlovákia a következő hónapokban több mint 40 százalékkal tudja majd felgyorsítani az oltás tempóját,

jelentette ki a kormányfő. Marek Krajcí egészségügyi miniszter újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: az orosz vakcinával történő oltás önkéntes lesz, és életkori korlátozás nélkül beadható.

Az Új Szó megjegyzi, hogy Matovič egy héttel korábban harangozta be az orosz vakcinák beszerzését, azután azonban gyanús csend volt az ügylettel kapcsolatban. Hétfőn aztán a Denník N és a Pravda napilapok arról írtak, hogy titokban Oroszországba repült a szlovák légierő egyik Spartan teherszállító repülője, az SNS nevű, parlamenten kívüli párt elnöke pedig azt mondta, hogy Szputnyik V-szállítmány fog érkezni Szlovákiába. Andrej Danko az Index szerint azt nyilatkozta, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter közbenjárásával sikerült tető alá hozni a megállapodást az oroszokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik