Nagyvilág

47 demokráciapárti aktivistát vettek őrizetbe Hongkongban

Isaac Lawrence / AFP
Isaac Lawrence / AFP
A vád szerint államellenes összeesküvésben vettek részt.

A hongkongi demokráciáért küzdők mozgalmának negyvenhét tagját vette őrizetbe vasárnap a helyi rendőrség felforgatásra irányuló összeesküvés vádjával.

Az egykori törvényhozókat és a demokrácia szószólóit januárban már egyszer őrizetbe vették, de utána szabadon engedték őket. Most újra őrizetbe vették őket, és hétfőn meg bíróság elé állítják őket – derült ki a rendőrség közleményéből. A hatóságok szerint azzal sértették meg az új kínai nemzetbiztonsági törvényt, hogy tavaly részt vettek a félautonóm terület törvényhozásának egy nem hivatalos előválasztásán. Az őrizetbe vettek között 39 férfi és nyolc nő van, életkoruk 23-tól 64 éves korig terjed – írjt az MTI.

A demokráciapárti tábor azért tartott előválasztásokat, hogy meghatározza, ki a legjobb jelölt a törvényhozás többségének megszerzésére. Az tervezték, hogy megszavazzák azokat a főbb törvényjavaslatokat, amelyeknek eredményeképpen lemondásra kényszerülhet Carrie Lam, Hongkong kormányzója.

Januárban 55 aktivistát és volt törvényhozót tartóztattak le az előválasztásokon betöltött szerepük miatt. A letartóztatások a hongkongi demokráciamozgalom elleni legjelentősebb hatósági fellépésnek számítanak azóta, hogy Peking tavaly júniusban bevezette az új nemzetbiztonsági törvényt. A jogszabály célja, hogy elfojtsa a 2019-es, hónapokig tartó kormányellenes tüntetések nyomán keletkezett ellenállást. A hatóságok szerint az aktivisták abban az államellenes tervben vettek részt, amely révén meg akarják bénítani a város törvényhozásának munkáját.

A vasárnap letartóztatottak között volt Eddie Chu, a hongkongi törvényhozói tanács korábbi ellenzéki képviselője. A politikus a hivatalos Twitter-oldalán megerősítette, hogy vádat emeltek ellene, de óvadék iránti kérelmét elutasították.

Az Európai Unió helyi irodájának közleménye szerint a történtek egyértelművé tették, hogy a legitim politikai pluralizmust nem fogják többé tolerálni Hongkonban

Ajánlott videó

Olvasói sztorik