MTI/Ujvári Sándor
Nagyvilág koronavírus

Az ENSZ azt akarja, hogy a gazdagabb országok ajándékozzanak a szegényebbeknek vakcinát

Határozatot fogadott el pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsa a koronavírus elleni oltóanyag tisztességes globális elosztásáról.

Diplomáciai források szerint a tizenöt fős testület tagjai egyhangúlag támogatták a Nagy-Britannia által benyújtott határozattervezetet, amely mindenek előtt a konfliktus és szegénység sújtotta országok hozzáférését könnyítené meg a vakcinákhoz. Egy éven belül ez már a második, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban elfogadott határozat az ENSZ BT-ben.

A testület a dokumentumban szolidaritásra szólít fel a szegényebb országokkal, illetve tűzszünetet sürget az egyes konfliktusokban. A határozat, amelynek szövegébe az AFP francia hírügynökség betekintést nyert, arra biztatja a tehetősebb országokat, hogy ajándékozzanak oltóanyagot az alacsony- és közepes jövedelemszintű államoknak. A nemzetközi közösség tagjait pedig kifejezetten felszólítja, hogy ne halmozzanak vakcina-készleteket.

A határozat emellett a nemzetközi együttműködés erősítését sürgeti, lehetővé téve ez által a megfizethető hozzáférést az oltóanyagokhoz a konfliktusövezetekben és bonyolult humanitárius helyzetben élők számára. A világszervezet adatai szerint ez mintegy 120 millió embert érint.

António Guterres szerdán globális oltási kampány megvalósítására szólította fel a fejlett országokat, elejét véve ezzel annak, hogy a szegényebb országok lemaradjanak. Az ENSZ-főtitkár szerint a világ tíz országa használta fel eddig a rendelkezésre álló oltóanyagkészletek 75 százalékát, 130 ország pedig eddig még egyáltalán nem jutott vakcinához.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.