Nagyvilág

Nem lehet többé híreket olvasni és megosztani Facebookon Ausztráliában

Olivier DOULIERY / AFP
Olivier DOULIERY / AFP

A Facebook közösségi hálózatot üzemeltető cég szerdán bejelentette, hogy a médiapiaci szabályozásról szóló, általa is vitatott ausztrál törvény miatt a továbbiakban ausztráliai platformján nem engedélyezi használóinak a hírek megismerését vagy akár megosztását, írja az MTI.

Az amerikai technológiai óriás közölte, hogy az ausztrál kiadóknak ezentúl tilos bármilyen tartalmat megosztaniuk vagy közzétenniük oldalain, ezzel egy időben pedig az ausztrál közönség a nemzetközi hírpiacról származó tartalmat sem érheti el és oszthatja meg.

Az egyre fokozódó vita arra vezethető vissza, hogy az ausztrál parlamentben decemberben kezdeményezték egy, a médiapiacot szabályozó kódex bevezetését, amely rákényszerítené elsősorban a Google-t és a Facebookot, hogy fizessenek az ausztrál sajtóorgánumokból átvett hírtartalmakért, vagy különben pénzbírsággal sújtják.

A Facebook közleményében azt írta:

A javasolt törvény alapvetően félreértette a platformunk és a hírtartalmakat megosztó kiadók közötti kapcsolatrendszert.

Fogalmazása szerint a törvény szigorú választás elé állítja: megfeleljen egy olyan médiaszabályozási törvénynek, amely figyelmen kívül hagyja az említett „kapcsolatrendszerből fakadó tényeket”, vagy szüntesse be a hírtartalmak engedélyezését ausztráliai szolgáltatásaiban. „Nehéz szívvel ez utóbbit választjuk”, áll a közleményben.

A továbbiakban a Facebook azzal érvelt, hogy az ausztrál kiadók számára is előnyös, ha megosztják írásaikat. Állítása szerint a Facebook és a kiadók közötti tartalmak cseréje a kiadók javát is szolgálja, hiszen felhívja a közösségi oldalt használók figyelmét a kiadói tartalmakra, és e forgalom becsült értéke mintegy 315 millió amerikai dollár (94,5 milliárd forint) volt.

A múlt hónapban a Google amerikai vállalat azzal fenyegetőzött, hogy kivonja keresőmotorját, böngészőjét Ausztráliából, amennyiben az említett törvényt elfogadják.

A törvényt az ausztrál fogyasztóvédelmi és versenyhatóság dolgozta ki, és támogatja Scott Morrison miniszterelnök is.

A Google-nak az ausztrál piac elhagyására tett kijelentése után az ausztrál kormányfő védelmébe vette a döntést. Kijelentette: Ausztrália saját maga alkotja meg azokat a szabályait, amelyek keretei között a technológiai cégek működhetnek az országban. Hozzátette: ezt a munkát az ausztrál parlament és a kormány végzi el.

Fenyegetésekre nem reagálunk

– szögezte le Morrison.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik