Nagyvilág

Kelemen Hunor véget vetne a luxusnyugdíjaknak

Kelemen Hunor / Facebook
Kelemen Hunor / Facebook
Az RMDSZ elnöke azokat betegesnek tartja. 99 százalékos adót vetne ki az államfői fizetést meghaladó összegekre.

Romániában régóta visszatérő téma a luxusnyugdíjak eltörlése, amire ősszel, a kampány idején csaknem az összes párt ígéretet tett, de senki nem lépett. Ezt elégelhette meg Kelemen Hunor, aki a Transindex szerint a B1TV műsorában azt javasolta, vessenek ki 99%-os adót a különnyugdíjak államfői fizetést meghaladó részére.

Az RMDSZ elnöke aberrációnak nevezte, hogy egyesek 70 ezer lejes (több mint 5 millió forintos) havi luxusnyugdíjat kapnak. 

A miniszterelnök-helyettes szerint javaslata nem sértené a román alkotmányt, ezért már kérte is koalíciós partnereit, hogy oldják meg ezt a problémát. Kelemen Hunor a rendes nyugdíjakról azt mondta, azok a jogszabályok szerint növekednek, a nyugdíjemelés elosztási módja az egyes évek költségvetésétől függ. A következő nyugdíjemelés 2022. január 1-jén következik.

Korábban a Főtér éppen azt rótta fel, hogy miközben a kormány már a szociális segélyen élők juttatásain is spórol, az egykori szenátorok, képviselők még kapják luxusnyugdíjukat. A portál idézte Raluc Turcan munkaügyi minisztert, aki szerint a 19 milliós Romániában jelenleg mintegy 9500-an (bírók, ügyészek, diplomaták, parlamenti tisztviselők, pilóták, pénzügyőrök, bírósági jegyzők, katonák, belügyi alkalmazottak) kapnak speciális nyugdíjat. A miniszter annak átlagértékét csak 9600 lejre tette.

Ugyanakkor a Főtér emlékeztetett rá, hogy nyugdíjak átlagértéke 1500 lej (mintegy 110 ezer forint) körül mozog, Romániában 4,9 millió nyugdíjas ennyiből, további 2,7 millió még ennél is kevesebből próbál megélni.

A nagyon alacsony, illetve a kiugróan magas nyugdíjak egyébként nemcsak Romániában, hanem Magyarországon is komoly feszültséget okoznak.

Kapcsolódó
Veszedelmes tempóban szakad szét a nyugdíjas társadalom
Igazságos-e az egységes, 3 százalékos nyugdíjemelés?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik