Gabriel-m / Getty Images
Nagyvilág

Harminc tálib terrorista halt meg egy bombakészítő tanfolyamon bekövetkezett robbanásban

Legalább harminc ember halt meg egy robbanásban szombaton, Afganisztán Balkh tartományának egyik falujában, egy mecsetben. Az afgán hadsereg információi szerint, az áldozatok militáns tálibok voltak, akik éppen házi készítésű bombák építését tanulták.

A KP afgán hírügynökség a hadsereg jelentésére hivatkozva azt írja, az áldozatok között van hat külföldi állampolgár is, de egyelőre nem lehet őket azonosítani a robbanás okozta súlyos sérüléseik miatt. A gyanú szerint, a külföldiek bombakészítő órát tartottak az afgán táliboknak, amikor a robbanás bekövetkezett – írja a NZ Herald című új-zélandi hírlap.

Afganisztánban az utóbbi időben újra elszabadult az erőszak, és megszaporodtak a robbantásos terrorcselekmények. A támadások egy részét az Iszlám Állam helyi szervezete vállalta magára, de sok merényletnek nincs felelőse. A kormány ezekért a támadásokért rendre a tálibokat okolja, ám ők mindig tagadják az érintettségüket, ahogy azt is, hogy külföldi harcosok is lennének a soraikban.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója ma reggel távozott az élők sorából –

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.