Nagyvilág

Putyin KGB-tiszt maradt, Orbánt csak kihasználja

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu
Az egykori orosz miniszterelnök szerint csak uniós bajkeverőként kell az elnök nagy álmaihoz a magyar kormányfő.

A Válasz Online exkluzív interjút készített Mihail Kaszjanovval, aki immár az ellenzéki Népi Szabadság Párt (Parnasz) elnöke, de 2000 és 2004 között még Vlagyimir Putyin miniszterelnöke volt. Azt mondja, az államfőnek ő még nem volt beosztottja, a végrehajtó hatalom akkor elkülönült az elnöktől.

Putyinnal a fő politikai kérdésekben, a reformok szükségességét illetően sem értettek egyet, neki pedig egyre világosabb lett, az elnök „csak tetteti, hogy demokrata”.

Ma már az igazi arcát mutatja: egy KGB-tiszt, aki politikai kihívók nélkül vezeti az országot, s csak ukázokat oszt, majd kikényszeríti a végrehajtásukat.

Korábban ő is bírálta Alekszej Navalnijt, de már úgy véli, kiállása után ő lett az ellenzék és a tüntetések vezére, ami életbevágó, mert azok nélkül semmilyen változás nem történhet Oroszországban.  Harcolni kell az egyesült ellenzéki jelöltek regisztrációjáért, a tiszta választásokért, hiszen a 2000-es elnökválasztás volt az egyetlen, amit Putyin tényleg megnyert.

Szerinte olyan koalíció kell, amely normális európai államként képviseli Oroszországot, nem egy homályos valamiként, amilyen a Szovjetunió volt, és amit az is erősít, hogy Putyin

nem tekinti szuverén országoknak a volt szovjet tagköztársaságokat.

Kaszjanov szerint a szívélyes kapcsolat Magyarországgal csak az EU megosztásáról, arról szól, hogy Brüsszelnek ne legyen egységes kül- és biztonságpolitikája. Orbán Viktor

azok egyike, akik konszenzust akadályozó problémákat generálnak az unióban.

Putyin elnök az ő lojalitásukat próbálja megvenni, hogy ne lépjenek fel egységesen az emberi jogi, nemzetközi jogi normák megsértései ellen. Nem érdekli, ki szélsőjobbos vagy -balos, hogy görög, olasz vagy magyar az illető, csak az számít, hogy „barátja” mekkora bajt tud keverni az EU-ban.

Mivel a Szovjetunióban nőtt fel, vissza akarja állítani az 1990 előtti világrendet, amikor egy egész világ Washington és Moszkva versengését nézte. Mindenkit felhasznál, aki segíti ezt az ambícióját, de tart a transzatlanti egységtől, ezért minden tőle telhetőt megtesz, hogy szétverje.

Kapcsolódó
Hruscsov unokája: Orbán keményvonalasabb Putyinnál
Szerinte az oroszokat nem Putyin palotája, hanem a putyinizmus sokkolja.  

 

 

.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik