Nagyvilág europoli

Helló, diktátor! – Juncker újra elmondta, hogy így köszöntötte Orbánt

Ludovic Marin / AFP
Ludovic Marin / AFP

Helló, diktátor!

– rendszeresen így üdvözölte Orbán Viktort Jean-Claude Juncker, aki ezt a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjújában mondta el újra. A Népszava által szemlézett beszélgetésben arról is beszélt az Európai Bizottság előző elnöke, hogy aggasztja Lengyelország és Magyarország jogállammal kapcsolatos politikája.

A luxemburgi politikus rámutatott: a szabályok betartása éppen a kis és közepes tagállamok számára jelent biztosítékot, hiszen ha a normák nem érvényesülnének, akkor szabaddá válna az út az erősebb joga, az ököljog előtt.

Juncker megvédte az európai intézményeket vakcinaügyben, amennyiben úgy látja: nem katasztrofális a helyzet. Inkább az volt probléma, hogy azt az illúziót keltették korábban, hogy mindenkit gyorsan be lehet oltani.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik