Nagyvilág koronavírus

Ezrek próbálták ki egy diák módszerét a koronavírustól elveszített szaglás és ízlelés visszanyerésére

Gettyimages
Gettyimages

A 23 éves Kemar Gary Lalor és édesanyja egyaránt átestek a koronavírus-fertőzésen, mely során mindketten elveszítették a szaglásukat, és ízeket sem éreztek.

Az anya azonban pár napon belül visszanyerte ezen képességeit, amikor pedig a fia megkérdezte, hogyan csinálta, mutatott neki egy módszert, amit még az ő jamaicai édesanyja alkalmazott rajta gyerekkorában.

A recept következő: végy egy narancsot, és tarts nyílt láng fölé egészen addig, míg a gyümölcs héja feketére nem ég. Ezután hámozd meg, a pépesre főtt narancsot keverd össze egy tálban barna cukorral, majd edd meg az egészet.

A Torontóban építészmérnöknek tanuló fiú kipróbálta a készítményt, és állítása szerint neki is bevált. Arra gondolt, hasznos lenne, ha új tudását másokkal is megosztaná, ezért a TikTokon is bemutatta a  „csodaszer” elkészítését.

@toosmxllHow to get taste buds back!!! #howto #tastebud #lifehacks #health #fyp #remedy♬ Steven Universe – L.Dre

A videót már, 3,8 millióan lájkolták, és rengetegen kipróbálták a módszert. Lalor azt mondja, sokan megkeresték azzal, hogy rajtuk is segített a recept, és voltak olyanok is, akiknél elsőre ugyan nem hozott változást, miután azonban újra megpróbálták, netán módosítottak valamit a metóduson, ők is visszanyerték az érzékeiket.

A történetet közlő BuzzFeed egyik alkalmazottja ugyancsak kipróbálta a módszert, nála részben – a csoki és a sütik esetében – működött , a barátjánál pedig abszolút bevált.

A szélsebesen terjedő videó nyomán még orvosok is tesztelték a receptet, egy brit sebész, Karan Rajan videót is közzétett erről, az ő feltételezése szerint a főtt narancs egyfajta gyógytornaként működhet az érzékszervek számára.

@dr.karanr#stitch with @toosmxll oranges to the rescue? #fruit #orange #learnontiktok #schoolwithdrkaran♬ Steven Universe – L.Dre

Rajan a BuzzFeed Newsnak hozzátette, az úgynevezett szaglószervi tréninget az orvoslásban is használják, hogy megpróbálják helyrehozni a sérült funkciókat olyan betegségek esetében, amelyek hasonló tüneteket okoznak, mint a Covid-19. Az elmélet szerint az ilyen „edzés” segíthet a szaglásban érintett idegek átképzésében, hasonlóan ahhoz, amikor valaki végtagsérülést szenved, csak ebben az esetben fizikai rehabilitáció helyett erős szagokkal stimulálják a szaglószerveket.

A BuzzFeed News megkérdezte a Pennsylvaniai Egyetem  fül-orr-gégész professzorát, Dr. James Palmert is a dologról, ő azonban szkeptikusabban nyilatkozott a módszert illetően. Mint mondta,  egyelőre vita folyik arról, hogy valóban működik-e a szaglószervi tréning, ami egyébként is összetettebb kicsit egy főtt narancs elfogyasztásánál, és nagyjából az esetek harmadában működik. Hozzátette, a tudománynak a számos vizsgálat ellenére egyelőre nincs elegendő adata a szaglás elvesztésével kapcsolatban, a koronavírus-járvány előtt nagyon kevesen küzdöttek ilyen problémával. Azt ugyanakkor ő is belátta, sok vesztenivalója senkinek nincs azzal, ha megéget, megcukroz és elfogyaszt egy narancsot.

Koronavírus - Még több hír a témában

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik