Nagyvilág

Lekapcsolta az internetet az indiai kormány a gazdák tüntetése előtt

Mayank Makhija / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Mayank Makhija / NurPhoto / NurPhoto via AFP
A gazdák az őket ellehetetlenítő új mezőgazdasági törvények ellen tüntetnek.

Lekapcsolta a mobilinternet-hálózatot az indiai kormány a főváros azon kerületeiben, ahol tiltakozó gazdák vasárnap éhségsztrájkra készülnek, írja a BBC.

Vasárnap reggelig több tízezer farmer érkezett Új-Delhibe, hogy részt vegyenek azon a demonstráción, amelyet az agrártörvények ellen szerveznek. A hatályba lépő új rendelkezések lazítják a mezőgazdasági termékek értékesítésével, árképzésével és tárolásával kapcsolatos azon szabályokat, amelyek évtizedek óta védték a kizsákmányolástól az indiai gazdákat, akik most az alkupozíciójuk elvesztésétől tartanak.

A megmozdulások már a hét elején elkezdődtek, kedden pedig máris eszkalálódott a helyzet, amikor egy traktoros tüntetés erőszakos összecsapásokba torkollott, amely során egy tüntető életét vesztette. A feldühödött tömeg ezt követően megostromolta a főváros egyik jelképének számító Vörös Erődöt.

A gazdák vasárnapra éhségsztrájkot szerveztek, amit a kormány már csírájában igyekszik elfojtani azzal, hogy egyszerűen lekapcsolta a mobilinternet-hálózatokat Singhuban, Ghazipurban és Tikriben, azokban a külvárosi kerületekben, ahol a demonstrálók összegyűltek. A kormány emberei hangsúlyozzák, hogy az internetstop csak vasárnap este 23.00-ig lesz érvénybe, az intézkedés pedig a közbiztonság fenntartását szolgálja.

Ezzel nem értenek egyet a demonstráció szervezői, akik szerint pánikot akarnak kelteni a soraikban, egyes tüntetők szerint pedig a kormány ezzel a döntéssel hadat üzent a demokráciának.

Nem ez az első atrocitás, ami a fővárosba érkező gazdákat éri: pénteken Singhuban egy csoport ismeretlen jelent meg a gyülekezési helyüknél, ahol kövekkel dobálták meg őket, lerombolták a sátraikat, és távozásra szólították fel őket. A helyi média beszámolói szerint az elkövetők helyi lakosok voltak, akik nehezményezték, hogy a gazdák megzavarják a kerületben addig fennálló rendet.

Az 1,3 milliárd lakosú India lakosságának közel fele dolgozik a mezőgazdaságban, de az iparág az ország GDP-jének csak a hatodát adja. Elemzések szerint a modernizáció hiánya miatt évtizedek óta csökken a termelékenység az országban, ezáltal a gazdák jövedelme is. Ennek tükrében tekintik a tiltakozók valóságos halálos ítéletnek az új mezőgazdasági törvényeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik