Nagyvilág koronavírus

Nagyon sok spanyol veszítette el munkáját a járvány miatt

Spanyolországban 528 ezerrel, 16,54 százalékkal nőtt a munkanélküliség 2020-ban az előző évhez viszonyítva – tájékoztatott a spanyol statisztikai hivatal (INE).

A hivatal által végzett aktív népesség felmérés (EPA) adatai szerint a munkanélküliségi ráta a múlt év végére 16,1 százalékra emelkedett. Utoljára 2017-ben fordult elő, hogy meghaladta a 16 százalékot.

A dél-európai országban március óta mindössze júliusban, szeptemberben és decemberben mérséklődött a munkanélküliség.

Az INE jelentése szerint 2020 végén 3,7 millióan voltak munka nélkül Spanyolországban. Az ágazatok közül az elmúlt évben leginkább a szolgáltató szektorban nőtt a munkanélküliség, ahol 279 ezren maradtak állás nélkül.

Spanyolországban azután ugrott meg a munkanélküliség, hogy a koronavírus-járvány miatt március második felében bevezették a lakhelyelhagyási korlátozásokkal járó szükségállapotot. Számos termelőágazat ideiglenesen leállt, három hónapra bezártak a vendéglátóhelyek, a szállodák és az üzletek többsége is.

A korlátozó intézkedések feloldása után a járványhelyzet miatt elmaradt a remélt fellendülés olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint például az idegenforgalom, a fertőzések második hulláma miatt pedig október 25-e óta ismét szükségállapot van érvényben az országban.

A tartományok az egészségügyi adatoktól függően hol szigorítanak, hol enyhítenek a járványügyi szabályokon, amelyek leginkább a kereskedelmi és vendéglátóegységek nyitvatartását, befogadóképességét, valamint az emberek szabad mozgását korlátozzák.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik