Nagyvilág koronavírus

Dánia február végéig meghosszabbítja a karantént

Dánia február 28-ig meghosszabbítja a karantént a koronavírus korábbinál fertőzőbb variánsainak elterjedése miatt – jelentette be Mette Frederiksen dán miniszterelnök csütörtökön Koppenhágában.

A járványügyi intézkedések keretében az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak kivételével továbbra is zárva tartanak az üzletek, a bevásárló központok, az éttermek és az edzőtermek. A köztereken legfeljebb öten gyülekezhetnek. Az iskolák továbbra távoktatási rendben működnek. Frederiksen szerint remélhetőleg az alsóbb tagozatok még február 28. előtt visszatérhetnek a tantermi oktatáshoz.

Emellett továbbra is zárva tartják a dán határokat a külföldiek előtt. Beutazni csak nyomós indokkal lehet legfeljebb 24 órával korábban készült koronavírusteszt alapján.

A decemberi csúcsértékekhez képest az utóbbi hetekben visszaesett a fertőzöttek, illetve a kórházban kezelt Covid-19-betegek száma, ennek ellenére az ország egészségügyi hatóságai óvatosak az először Nagy-Britanniában, majd több száz esetben Dániában is kimutatott B.1.1.7. jelű vírusmutáció miatt.

A vírusmutációk felülírták a játékszabályokat

– mondta Frederiksen.

Az új mutáció a szigorú korlátozások ellenére is terjed

– hangsúlyozta.

A brit vírusmutációt a múlt héten az esetek 13,5 százalékában mutatták ki, a hatóságok becslései szerint ez a változat februárban válhat dominánssá Dániában. A mintegy hatmillió lakosú Dániában a járvány kezdete óta több mint 197 208 ember fertőződött meg az új koronavírussal, a halottak száma meghaladja a kétezret.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik