Nagyvilág

Állami vezetőket börtönöztek be Szomáliában, miután kétmillió dollárt utaltak el egy magyar számlára

Sadak Mohamed / ANADOLU / AFP
Sadak Mohamed / ANADOLU / AFP
Az eset miatt 12 ember ellen indult eljárás, a legtöbben az ottani egészségügyi minisztériumban dolgoztak. A G7 cikke.

Egy szomáliai minisztérium több vezető munkatársát több éves börtönbüntetésre ítélték egy kétmillió dolláros eszközbeszerzés miatt, amelynek az összegét egy magyarországi cégnek utalták át – írja az egyik vezető ugandai gazdasági lap, az East African Business Week News.

Az eljárás során azt vizsgálták, hogy a minisztérium hogyan költött koronavírustesztekre és védőfelszerelésekre több mint 20 millió dollárt. A bíróság szerint ebből kétmillió dollárt (591 millió forintot) utaltak át egy svájci bejegyzésű tanácsadócég magyarországi leánycégének.

Az eset miatt összesen 12 embert vettek őrizetbe, javarészt az egészségügyi minisztérium dolgozóit. Az egyik igazgatót kilenc év börtönre ítélték, az egyik osztályvezető pedig 18 évet kapott.

Az érintett tanácsadó, a Drax Consult ugyanaz a cég, amelyik egy hasonló zimbabwei korrupciós ügyben is előkerült. Ahogy korábban beszámoltunk róla, Zimbabwéban szintén egy kétmillió dolláros utalás miatt kezdtek el vizsgálódni, amelyet az akkor két hete bejegyzett magyar leánycég számlájára utaltak, szintén tesztekre és védőfelszerelésre.

Mint később kiderült, a kétmillió dollárnál jóval magasabb összegben, összesen 60 millió dollárért (18 milliárd forintért) kötött szerződést a zimbabwei kormányzat a Drax Consulttal. A rendeléseket durván túlárazták, egy szájmaszk például 28 dollárba (8600 forintba) került, ami nagyjából hétszerese a piaci árnak. Az eset miatt őrizetbe vették a zimbabwei egészségügyi minisztert, Obadiah Moyót, és vádat emeltek több vezető állami tisztségviselő ellen.

A svájci céget egy albán származású férfi alapította 2017-ben. Az 51 éves férfi korábban éveken át Olaszországban dolgozott húskereskedőként, és az Interpol szerint már ekkor is több gyanús ügylete volt.

A szomáliai esetről beszámoló cikk szerint a kétmillió dolláros utalás először a magyar hatóságnak lett gyanús. A zimbabwei ügy felderítése szintén Magyarországról indult, akkor az Interpol szerint a Magnet Banknak lett gyanús először a nála számlát vezető Drax Consulthoz érkező utalás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik