Nagyvilág koronavírus

Tíz országban adták be eddig a vakcinák háromnegyedét

Sai Aung Main / AFP
Sai Aung Main / AFP

A koronavírus elleni vakcinák 75 százalékát mindössze 10 országban használják fel – figyelmeztetett szerdán Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki az MTI tudósítása szerint igazságosabb oltási kampányt sürgetett.

A koronavírus elleni oltóanyagokat a világ 50 országában alkalmazzák, szinte kivétel nélkül gazdag országokban. A vakcinák 75 százalékát mindössze 10 országban használták fel

– mondta Tedrosz. A WHO főigazgatója szerint nem helyes, ha a gazdag országok fiatalabb és egészségesebb állampolgárai hamarabb oltatnák be magukat, mint a szegény országok idősebb polgárai és egészségügyi dolgozói.

A helyzetet súlyosbítja a tény, hogy a gyártók elsőbbséget adtak a hatósági jóváhagyásnak a gazdaságilag fejlett országokban, ahelyett, hogy előbb teljes listákat bocsátottak volna a WHO rendelkezésére a veszélyhelyzetet illetően

– fogalmazott Tedrosz. „Az igazságos oltási program nem csak egy erkölcsi kötelesség. Ettől függ a világjárvány vége”, tette hozzá a WHO főigazgatója, aki bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte a szükségesnél több oltóanyagot vásároltak.

Mike Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója ugyancsak szerdán kijelentette: meggyőződése szerint képesek módosítani az oltóanyag hatékonyságát a koronavírus újabb, fertőzőbb törzseivel szemben. Ryan példaként az influenzaoltást hozta fel, amelyet az adott influenzaszezonban szintén képesek módosítani úgy, hogy hatásos legyen az influenzavírus újabb variánsaival szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik