Nagyvilág koronavírus

Meghalt koronavírusban a szerb válságstáb tagja

56 évesen hunyt el Predrag Maric, a belügyminiszter helyettese.

A koronavírus-fertőzés szövődményei miatt hunyt el köztársasági válságstáb tagja, a Rendkívüli Helyzetek Szektorának vezetője – írja a Nova S portál alapján a Szabad Magyar Szó.

A szerb belügyminisztérium rendkívüli helyzetekért felelős vezetője
1964-ben született Smederevón, ott fejezte be általános és középiskolai tanulmányait, majd elvégezte a Belgrádi Egyetem Jogi Karát.

Az 56 éves Predrag Maricnál december 28-án mutatták ki a betegséget, de csak láza volt, más tünete nem. Január 3-án került kórházba, amikor már kezdődő tüdőgyulladást diagnosztizáltak nála. Mivel tovább romlott az állapota, január 8-ától ezért mesterséges lélegeztetésre szorult.

2007-ben a belügyminiszter-helyettesének és a rendkívüli helyzetek vezetőjének nevezték ki. Marić jelen volt a 2014-es árvizek idején, de más természeti csapásoknál is, amelyek Szerbiát érintették az elmúlt több mint 10 évben.

Maric 1990 óta dolgozott a belügyi tárca kötelékében, 2007-től vezette a Rendkívüli Helyzetek Szektorát (a szerbiai katasztrófavédelmet), számos szerb és külföldi szakmai kitüntetést kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik