Nagyvilág koronavírus

Rekord mértékben nőtt a spanyol regisztrált fertőzöttek száma

LLUIS GENE / AFP
LLUIS GENE / AFP
Jelentős teher hárul a kórházak intenzív osztályaira.

Spanyolországban a hétvégén rekord mértékben, mintegy 94 ezerrel nőtt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma – derült ki az egészségügyi minisztérium hétfőn közölt összesítéséből. A tartományok adatai alapján készült jelentés szerint az elmúlt 24 órában mintegy nyolcezer új esetet diagnosztizáltak. A járvány egy éve alatt csaknem 2,6 millió fertőzöttek szűrtek ki.

A dél-európai országban százezer emberből átlagosan már 884-en fertőzöttek, számuk egy hete még 689 volt. A 17 tartományból hatban ezer feletti a százezerre vetített esetszám. A járvány kezdete óta több mint 56 ezren vesztették életüket, 1369-en az utóbbi egy hét során. Január 15-e és 21-e között 1,6 millió tesztet végeztek, a pozitivitási arány 16,7 százalék volt.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója hétfő esti sajtótájékoztatóján közölte: a kórházak intenzív osztályaira már jelentős teher hárul, miután a Covid-esetek a rendelkezésre álló kapacitások több mint 40 százalékát teszik ki. Mint mondta, a következő két-három hétben nem várható enyhülés ezen a területen, mert átlagosan 20 napot tölt egy páciens az intenzív osztályon.

Az egészségügyi dolgozók teljesítőképességük határának közelében vannak,

fogalmazott és felelős magatartást, a járványügyi előírások betartását kérte mindenkitől. Bírálta azokat, akik mindennek ellenére illegális bulikon szórakoznak.

Fernando Simón beszámolt arról, hogy az országban eddig 219 esetben igazolták a brit vírusvariánst, és további mintegy 180 esetet vizsgálnak. Továbbra is 5 százalék alá becsülte a vírusmutáció arányát a fertőzöttek között. Hozzátette: a dél-afrikai variánst eddig egy embernél mutatták ki, a brazil változattal pedig még nem találkoztak Spanyolországban.

Tájékoztatása szerint a koronavírus elleni oltás első dózisát több mint 1,2 millióan kapták meg, 88 ezer embert beoltottak a második adaggal is. A beérkezett oltóanyagok 92 százalékát használták fel országosan. Soron kívül kapott oltása miatt hétfőn lemondott Esther Clavero, a murciai Molina de Segura városának 43 éves szocialista polgármestere, miután pártjának önkormányzati képviselői közleményben követelték távozását.

A hétvégén lemondott posztjáról Miguel Ángel Villarroya, a spanyol hadsereg vezérkari főnöke is, aki más katonai vezetőkkel együtt hamarabb kapta meg az oltást, mint ahogy sorra került volna. A katonaság saját oltási terve szerint elsőként az állományba tartozó egészségügyi dolgozók, majd a nemzetközi missziókban szolgálók jogosultak a vakcinára, a katonai vezetők csak utánuk következhetnek.

A kedvezőtlen járványügyi adatok miatt Valencia tartományban hétfőtől tovább szigorították az egészségügyi óvintézkedéseket: tilosak az otthoni összejövetelek és két külön háztartásból legfeljebb ketten találkozhatnak nyilvános helyen. Az 50 ezernél nagyobb városok területéről hétvégenként korlátozzák a szabad ki- és belépést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik