Nagyvilág koronavírus

Hétvégén közel egymillió embert beoltottak az Egyesült Királyságban

Leon Neal/Getty Images/MTI
Leon Neal/Getty Images/MTI

A vasárnap közzétett legfrissebb adatok alapján csaknem egymillió embert oltottak be a hétvégén a koronavírus elleni vakcinával az Egyesült Királyságban, és közelít a 6,5 millióhoz azoknak a briteknek a száma, akik már megkapták az oltóanyag első adagját, írja az MTI. Az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések száma továbbra is folyamatosan és jelentős ütemben csökken.

A brit egészségügyi minisztérium közölte, hogy szombaton 478 248-an, vasárnap estig 491 970-en részesültek az oltásban, vagyis két nap alatt 970 218 oltást adtak be országszerte. A beoltottak száma mindkét napon rekordot döntött.

A szaktárca közölte azt is, hogy a brit oltási kampány december 8-i kezdete óta 6 353 321-en kapták meg a vakcina első dózisát, a második adagban 469 660-an részesültek. Így az eddig beadott oltások száma az első és a második dózissal együtt meghaladja a 6,8 milliót.

A minisztérium vasárnap esti ismertetése szerint az elmúlt 24 órában 30 004 új koronavírus-fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte. A korábbi hetekben szinte minden nap 60 ezret messze meghaladó, esetenként 70 ezerhez közeli napi új fertőzést szűrtek ki az Egyesült Királyságban.

Vasárnap a hetedik olyan nap egymás után, amikor 40 ezernél kevesebb új koronavírus-fertőzést mutattak ki tesztekkel. A szaktárca adatsora szerint a vasárnap zárult egy hétben 251 504 koronavírus-fertőzést szűrtek ki. Ez 72 110-zel, 22,3 százalékkal kevesebb az egy héttel korábbi azonos időszakban kimutatott új fertőződések számánál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik