Nagyvilág

A nemek közötti egyenlőséget érintő indítványokból csak egyet szavazott meg a Fidesz az EP-ben

MTI/EPA/Olivier Hoslet
MTI/EPA/Olivier Hoslet

A nemek közötti egyenlőséget érintő három témával kapcsolatban fogadott el az Európai Parlament állásfoglalást, de a Fidesz képviselői az indítványokból kettőt nem támogattak – írja a hvg.hu és a 444. 

Az első területet illetően az EP-képviselők felszólítják az uniós országokat, hogy nemzeti helyreállítási és rugalmassági terveikbe építsenek be egy fejezetet, amely a nemek közötti egyenlőség javítását szolgálja. Megállapították ugyanis, hogy a válság alatt a nők elleni erőszakra nem volt megfelelő válaszuk a tagállamoknak. A fideszes EP-képviselők ebben a témában tartózkodtak a szavazás során.

A második indítványban a képviselők mélyen aggasztónak találják a munkahelyi erőszak és zaklatás tényét, mértékét és súlyosságát, ezért kötelezően alkalmazandó intézkedéseket várnak a munkahelyi erőszak és zaklatás definiálására és tiltására. A képviselők célként tűzték ki azt is, hogy a nemek közötti bérszakadék megszüntetése céljából a bérek átláthatóságára vonatkozóan a Bizottság minél hamarabb kötelező szabályokat vezessen be. A Fidesz képviselői ezt a jelentést és a benne foglaltakat elutasították, kivéve Járóka Líviát, aki tartózkodott.

A harmadik indítvány pedig felszólította a tagállamokat, hogy az iskolai projektekkel és munkakörökkel kapcsolatos nemi sztereotípiák ellen szervezzenek a tanulókat és a szülőket célzó, tudatosságnövelő kampányokat. Ezt elfogadta a Fidesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik